Svetové dejiny, dejiny štátov Ki volt Károlyi Mihály? - Tibor Hajdu

Ki volt Károlyi Mihály? - Tibor Hajdu

4.29 €

A 20. századi magyar politikában Károlyi – némileg anakronisztikus jelenségként – azt az önzetlen, meg nem alkuvó, csak elveitől vezérelt politikus típust képviselte, amelynek visszatérése példaként szolgálhatna a ma politikai életének is. A kötet célja az érdeklődő olvasókkal röviden megismertetni Károlyi Mihály (1875–1955) életútjának vitatott fordulatait, személyiségének, politikai pályájának indítékait.A szerző nem állítja, hogy Károlyi a legkiválóbb magyar politikusok közé tartozott volna. Amellett érvel, hogy Károlyi, aki addig, amíg el nem hagyta Magyarországot, élte a nagybirtokos arisztokraták életét, és élvezte exkluzív társaságukat, bármennyire is eltávolodott tőlük később politikailag, sok tekintetben hasonló maradt a kiegyezés korának hatalom- és karriervágytól nem vezérelt arisztokrata politikusaihoz. Egészen 34 éves koráig alig foglalkozott politikával, közéleti tevékenységgel, majd egy évtizedre a magyar politika legfontosabb szereplői közé került, amit személyes kvalitásain túl anyagi helyzetének és rokonságának is köszönhetett.Az 1919-es emigráció után Károlyi kalandos utat jár be mind földrajzilag, mind az általa követett ideológiák tekintetében – egy ideig egészen a szélsőbaloldalig –, de főleg és mindvégig antifasiszta maradt, ezért szálka a mai náciszimpatizánsok szemében is. Életének egyes szakaszait a politikai passzivitás, néha pedig az elkötelezett lázas politizálás jellemezte, hogy végül ő is emigránsként fejezze be hosszú és fordulatos életét.A 20. századi magyar politikában Károlyi – némileg anakronisztikus jelenségként – azt az önzetlen, meg nem alkuvó, csak elveitől vezérelt politikus típust képviselte, amelynek visszatérése példaként szolgálhatna a ma politikai életének is. Nagy nemzetközi tájékozottságával fölötte állt azoknak, akiknek Bécs, Berlin vagy később Moszkva volt a világ közepe – hazája helyzetét és lehetőségeit mindenkor a világhelyzet, az európai erőviszonyok függvényében ítélte meg.A szerző a személyi kultusz és antikultusz témakörét is érinti, amelynek nagy hatása van ma is Károlyi és más történelmi személyiségek megítélésében.

Podobné produkty

A 20. századi magyar politikában Károlyi – némileg anakronisztikus...
4.29 €
A kötet célja az érdeklődő olvasókkal röviden megismertetni Károlyi...
10.23 €
Tényleg igazságos volt Mátyás király? Mi a valóságalapja az Erzsébet...
4.57 €
Károlyi Mihály "Egy egész világ ellen" című könyvében ezt írja feleségéről:...
13.16 €
Amikor nagypapa borbélyhoz megy, és én átadom neki a helyem... amikor...
9.41 €
Göröcs János azon kevesek egyike, akik nemcsak részesei,...
5.02 €
Hazai pálinkáink a "HUNGARIKUMOK" sorába tartoznak. Ahogyan azt Petz...
6.17 €
Aszlányi regényének – mely nagyon régen...
2.5 €
A négy igenes népszavazásra visszatekintve, a liberális oldalnak...
5.48 €