Beletria - ostatné Együtt a forradalomban - Károlyi Mihályné

Együtt a forradalomban - Károlyi Mihályné

13.16 €

Károlyi Mihály "Egy egész világ ellen" című könyvében ezt írja feleségéről: "...Feleségem erős és meleg természet, tiszta és biztos ösztönökkel. Egészen őszinte. Politikus családból származott, oly házból, amelynek légköre szaturálva van politikával, gyermekkora óta minden porcikájába átmehetett a politika. De távol van tőle, hogy politikai ambíciói legyenek abban az értelemben, ahogy szerették róla állítani. Úgy, ahogy a Margit rakparti szalonban űzték a politikát, és amihez hasonlóan űztem egy bizonyos időpontig magam is, úgy őt a politika nem érdekelte. Amikor az én politikám kezdett az apró cselszövények játékából kiemelkedni, amikor emberi vonatkozásai erősen kidomborodtak, amikor kezdett világnézeti politika lenni: akkor lett az az ő szívbeli ügye is. Hogy politikai pályám mindennapos praxisába befolyt volna, arról szó sincs. Egészen más történt. Én kezdtem a tetteimet őrajta mérni, mert kezdtem érezni, hogy amire az ő tiszta, erős, fiatal szíve boldogan reagál, az jó, az helyes, az a teendő. Tőlem tanulta a szocializmust. De a szegény emberek háborús szenvedéseit igazán érezni, tehát tűrhetetlennek érezni, én őtőle tanultam meg. Éreztem, hogy házasságommal lényem jobbik fele lett uralkodóvá fölöttem, hogy a feleségemhez val ó viszonyomban az igazságra, az abszolútra való vágyam erősödik. Ha pályám nagy fordulóin tanácsot kértem tőle, azt mondta, hogy ő nem tud adni tanácsot; ilyenkor arra kért, hogy intuíciómra hallgassak. Nem adhatott volna jobb tanácsot. Soha meg nem bántam, hogy követtem. Nagyot köszönök neki: a bátorságot igazi lényemhez. Neki nagy, talán döntő része van abban, hogy megtaláltam az összhangot életem és elveim között..."

Podobné produkty

Károlyi Mihály "Egy egész világ ellen" című könyvében ezt írja feleségéről:...
13.16 €
A FORRADALOMHOZ SEREG KELL. Candace Park élete gyökeresen megváltozott...
10.7 €
A növények szervezete az állatokétól alapvetően eltérő minta alapján...
13.79 €
Barna Izabellának hívnak, de a becenevem Gepárd,...
3.15 €
A növények szervezete az állatokétól...
6.79 €
Változtasd meg világlátásodat, hogy megváltoztasd a világot!Milyen...
8.51 €
Változtasd meg világlátásodat, hogy megváltoztasd a világot! Milyen...
13.78 €
?Meredek havasok állják körül Abrudbánya városát. Hegy hátán hegy,...
0.96 €
?A forradalom kiütött. Magyarhon dicsosége napjait éli. Vidéki levelezoink...
0.96 €