Biografie - ostatné Szilágyi Enikő parlando - Ádám Nádasdy

Szilágyi Enikő parlando - Ádám Nádasdy

20.36 €

A Kolozsváron született színésznő Budapesten több mint százszor adta elő Triptichon című, Piaf-, Brel-, Barbara-sanzonokat bemutató műsorát, majd Belgiumban, Franciaországban teljesedett ki énekesi pályája. A róla készült magyar-francia nyelvű könyv számos fotóval és két CD melléklettel mutatja be nem mindennapi karrierjét, a róla írottak segítenek közelebb kerülni művészetének sajátosságaihoz. "Szilágyi Enikő gyönyörű franciasággal, nagy meggyőző erővel énekli e dalokat: mindegyik egy-egy kis dráma, és ezt még annak is meg tudja mutatni, aki nem érti a szöveget, hiszen ez az énekeső: színésznő. Tragika. Itt egy tragika énekel tragikus hangon, és mégsem szomorúan. Talán inkább valami derű, rezignáció, valami istennői nyugalom árad a dalokból. Tisztaság, akkor is, ha a szövegek többsége elesettségről, megaláztatásról. akár szennyről is szól. Egy szál zongorával kísérve, szép kezeivel mindegy beburkolva magát, áll a pódiumon, igazi női erővel, kristálytiszta hanggal, tiszta aggyal. Ő nagyon tudja, mit csinál, mint ahogy tudta Piaf, Barbara és Brel is. Ez nem romantikus maszatolás, ez üt." (Nádasdy Ádám)

Podobné produkty

A Kolozsváron született színésznő Budapesten több mint százszor adta...
20.36 €
"Sorozatunk híres asszonyokat bemutató ágán elérkeztünk a 18. századhoz....
6.19 €
"És abban sem voltam biztos, hogy a szerelem egyáltalán létezik,...
10.7 €
"1848-49 vérzivataros napjaiban egyes hölgyek szinte megtáltosodtak....
6.19 €
"Sorozatunknak ebben a kötetében ismét színésznőkhöz térünk vissza,...
6.18 €
Régi filmekben lehet látni, amint vándorszínészek zötykölődő "ekhósszekérrel",...
6.18 €
"Ne ijessze el a kedves Olvasót, ha kötetünk szereplőinek többségét...
6.19 €
"Írásommal nem vágyom Nobel-díjas babérokra, csupán arra, hogy a...
8.48 €
Igen, gratulálunk! Megtudtad, hogy babát vársz! Most biztosan nagyon...
12.75 €