Beletria - ostatné Rozsdásszemű - Anna Sebők P.

Rozsdásszemű - Anna Sebők P.

13.4 €

"Három asszony könyve ez. A pomerániai Zwer Eveline nagymama, akinek soknyelvű szülőföldjéről az I. világháború elsodorja a családját. Eveline Oroszországon át Taskentig sodródik, ahol beleszeret egy magyar hadifogolyba. Így keveredik a sok nyelvet beszélő, tehetséges nő a közben Romániához került Erdély peremére, Aradra. Ott született a második asszony, az ő lánya. Aki ugyan Erdélyben született, süldő koráig ott is nevelkedett, de majd 1937-ben az első és egyetlen ukrajnai családlátogatáson édesanyjával együtt mégis Sztálin proletárparadicsomában reked, hogy csak a II. világháború szabadítsa ki onnan őket. És megint feltűnik a színen egy magyar katona, aki hamar eltűnik, a háború végén meg sem áll Argentínáig. De marad után egy gyermek. A harmadik asszony, az unoka, és egyben a könyv szerzője, P. Sebők Anna, akinek a P. betű azt jelzi, hogy Páskándi Géza felesége volt, a Sebők pedig azt, hogy egy Sebők Péter nevű erdélyi magyar férfi adott neki nevet. Rozsdásszeműnek viszont az ura, élete kétségtelenül legnagyobb, mindent meghatározó szerelme, a hányatott sorsú, börtönöket és a Duna-delta poklát megárt író, Páskándi Géza szólította. Ő meséli el pomerániai nagyanyja, Aradon született anyja, és a maga történetét. A három asszony könyvét tehát az unoka fogalmazta meg, aki aztán - a világ természete szerint - maga is anyává és nagyanyává lett. Így aztán nem csak három asszony könyve ez, hanem a nőé. A teremteni, építeni, menteni képes örök nőé. Benne két világháború borzalmaival, a magyargyűlölő diktátor kommunista-nacionalista államának hétköznapjaival és ünnepeivel. Ezt a szép szerelmes történetet nem Páskándiné írja, hanem Sebők Anna, a tanárnő, a kutató, a történeti témájú, irtózatosan bonyolult és nehéz kérdéseket feltáró filmek rendezője, a magyar országgyűlésben dolgozó politikusok munkáját a háttérben szürke eminenciásként segítő önálló nő. Aki természetesen szól a férjéről is, az Erdélyből a Securitate üldöztetése elől menekülni kényszerülő írófejedelemről is, hiszen annak élete egyben az ő élete is volt - van, lesz is. Pedig erről a szerelemről beszélni a legnehezebb." (Száraz Miklós György)

Podobné produkty

"Három asszony könyve ez. A pomerániai Zwer Eveline nagymama, akinek...
13.4 €
A rozsdatemeto kofallal zárt udvar a raktárépület mögött.Iparvágány...
2.5 €
A Rozsdatemető egy nyomozás krónikája, melyben az író nem a gyilkos,...
6.13 €
Egyetlen év alatt hat császár próbálta...
6.03 €
BRÓDY SÁNDOR Kaál Samu Erzsébet dajka GOZSDU ELEK Ultima ratio Nemes...
0.96 €
Táto kniha je určená všetkým, ktorí sa chcú učiť taliansky jazyk...
13.34 €
L'anno e il 1986, il luogo e la Repubblica Socialista Cecoslovacca,...
8.49 €
Cvičebnica k Novej taliančine pre samoukov obsahuje nové cvičenia...
9.29 €
Na první pohled chytrá a bezproblémová holka, stejná jako všechny...
13.81 €