Medicína - ostatné Miért alszunk? - Matthew Walker

Miért alszunk? - Matthew Walker

10.68 €

A "Miért alszunk?" az első alvással foglalkozó könyv, melyet a téma egyik tudományos szakértője - a berkeley-i Kaliforniai Egyetem alváskutatással és agyi képalkotással foglalkozó laboratóriumának vezetője - írt, s mely úttörő módon tárja fel az alvás titkait, elmagyarázva, hogyan javíthatunk általa életminőségünkön. Az alvás életünk és egészségünk egyik legfontosabb, mégis legkevésbé ismert alkotóeleme. A tudománynak egészen a legutóbbi időkig nem volt válasza az olyan kérdésekre, hogy miért is alszunk, hogyan segíti az alvás testünk és agyunk megfelelő működését, vagy miért jár a hiánya olyan súlyos következményekkel. Valódi funkciója, különösen életünk három további alapvető tevékenységével - evés, ivás, szaporodás - összehasonlítva hosszú-hosszú ideig ismeretlen maradt. Az utóbbi két évtized tudományos felfedezései azonban új megvilágításba helyezték a kérdést. A kitűnő agykutató és alvásszakértő Matthew Walker ezen új eredmények alapján ismerteti meg az olvasót az alvás és az álmodás létfontosságú szerepével. Az alvás számtalan egyéb funkciója mellett javítja a tanulási képességünket, a memóriánkat, és hozzájárul a logikus döntések meghozatalához. Segít kordában tartani az érzelmeinket, erősíti immunrendszerünket, javítja anyagcserénket és szabályozza az étvágyat. Az álmodás eloszlatja a fájdalmas emlékeket, s egyfajta virtuális valóságot teremt, melyen belül agyunk múltbeli és jelenlegi ismereteinket elegyítve kreatív új gondolatok megszületését teszi lehetővé. Walker választ ad az alvással kapcsolatos legfontosabb kérdésekre is: Hogyan befolyásolja az alkohol és a koffein az alvást? Mi történik pontosan a REM-fázis során? Miért változik alvási mintázatunk a kor előrehaladtával? Milyen hatása van a népszerű altatótablettáknak? Okozhatnak-e hosszú távú károsodást? Walker a legfrissebb tudományos vívmányok, valamint több évtizednyi kutatói és orvosi tapasztalat alapján magyarázza el, hogyan képes az alvás javítani a tanulási képességet, a hangulatot; szabályozni hormonháztartásunkat, védelmet nyújtani a rák, az Alzheimer-kór vagy a diabétesz ellen; lassítani az öregedés folyamatát, ezáltal növelni a várható élettartamot; segíteni gyermekeink iskolai tanulmányait, továbbá fokozni hatékonyságunkat, produktivitásunkat és sikerességünket az életben. Világos, magával ragadó, tudományosan megalapozott és rendkívül olvasmányos műve teljes egészében megváltoztatja az olvasó alvással, álmodással kapcsolatos korábbi elképzeléseit.

Podobné produkty

A "Miért alszunk?" az első alvással foglalkozó könyv, melyet a téma...
10.68 €
A „Miért alszunk?” az első alvással foglalkozó...
6.28 €
Kolik hodin jste dnes v noci spali? Pokud méně než osm, pak asi stejně...
11.99 €
Spánok patrí k najdôležitejším, ale najmenej pochopeným aspektom...
14.2 €
Spánok patrí k najdôležitejším, ale najmenej pochopeným aspektom...
10.49 €
"Maszkot viselek. És a maszk nem elrejti, hanem megteremti azt, aki...
26.76 €
Rušné doky soustavy Hydraphur jsou domovským přístavem mocných imperiálních...
11.45 €
When Queen Elizabeth II came to the throne in 1952, Britain had a...
17.05 €
Druhá část velkolepé trilogie o intrikách a revoluci, vojácích a...
18.5 €