Biológia, fauna a flóra Miért alszunk? - Matthew Walker

Miért alszunk? - Matthew Walker

6.28 €

A „Miért alszunk?” az első alvással foglalkozó könyv, melyet a téma egyik tudományos szakértője – a berkeley-i Kaliforniai Egyetem alváskutatással és agyi képalkotással foglalkozó laboratóriumának vezetője – írt, s mely úttörő módon tárja fel az alvás titkait, elmagyarázva, hogyan javíthatunk általa életminőségünkön. Az alvás életünk és egészségünk egyik legfontosabb, mégis legkevésbé ismert alkotóeleme. A tudománynak egészen a legutóbbi időkig nem volt válasza az olyan kérdésekre, hogy miért is alszunk, hogyan segíti az alvás testünk és agyunk megfelelő működését, vagy miért jár a hiánya olyan súlyos következményekkel. Valódi funkciója, különösen életünk három további alapvető tevékenységével – evés, ivás, szaporodás – összehasonlítva hosszú-hosszú ideig ismeretlen maradt. Az utóbbi két évtized tudományos felfedezései azonban új megvilágításba helyezték a kérdést. A kitűnő agykutató és alvásszakértő Matthew Walker ezen új eredmények alapján ismerteti meg az olvasót az alvás és az álmodás létfontosságú szerepével. Az alvás számtalan egyéb funkciója mellett javítja a tanulási képességünket, a memóriánkat, és hozzájárul a logikus döntések meghozatalához. Segít kordában tartani az érzelmeinket, erősíti immunrendszerünket, javítja anyagcserénket és szabályozza az étvágyat. Az álmodás eloszlatja a fájdalmas emlékeket, s egyfajta virtuális valóságot teremt, melyen belül agyunk múltbeli és jelenlegi ismereteinket elegyítve kreatív új gondolatok megszületését teszi lehetővé. Walker választ ad az alvással kapcsolatos legfontosabb kérdésekre is: Hogyan befolyásolja az alkohol és a koffein az alvást? Mi történik pontosan a REM-fázis során? Miért változik alvási mintázatunk a kor előrehaladtával? Milyen hatása van a népszerű altatótablettáknak? Okozhatnak-e hosszú távú károsodást? Walker a legfrissebb tudományos vívmányok, valamint több évtizednyi kutatói és orvosi tapasztalat alapján magyarázza el, hogyan képes az alvás javítani a tanulási képességet, a hangulatot; szabályozni hormonháztartásunkat, védelmet nyújtani a rák, az Alzheimer-kór vagy a diabétesz ellen; lassítani az öregedés folyamatát, ezáltal növelni a várható élettartamot; segíteni gyermekeink iskolai tanulmányait, továbbá fokozni hatékonyságunkat, produktivitásunkat és sikerességünket az életben. Világos, magával ragadó, tudományosan megalapozott és rendkívül olvasm&a

Podobné produkty

A "Miért alszunk?" az első alvással foglalkozó könyv, melyet a téma...
10.68 €
A „Miért alszunk?” az első alvással foglalkozó...
6.28 €
Kolik hodin jste dnes v noci spali? Pokud méně než osm, pak asi stejně...
11.99 €
Spánok patrí k najdôležitejším, ale najmenej pochopeným aspektom...
14.2 €
Spánok patrí k najdôležitejším, ale najmenej pochopeným aspektom...
10.49 €
"Maszkot viselek. És a maszk nem elrejti, hanem megteremti azt, aki...
26.76 €
Rušné doky soustavy Hydraphur jsou domovským přístavem mocných imperiálních...
11.45 €
When Queen Elizabeth II came to the throne in 1952, Britain had a...
17.05 €
Druhá část velkolepé trilogie o intrikách a revoluci, vojácích a...
18.5 €