Sci-fi a fantasy Köztes állapot - Koós Antal

Köztes állapot - Koós Antal

1.76 €

Péter, aki már túl van élete delén, rendezett körülmények között él a jelenkori Budapesten. Családjuk életét azonban beárnyékolja a kis unoka, Zsuzsi régi balesete, aminek következményeivel soha nem békélhetnek meg, de már megtanulták azokat elviselni. Ám a végzet Pétert is utoléri, és a tragikus esemény után nyoma vész. Hiába minden kutatás, nem találják. És nem is bukkanhatnak rá, mert az addig a pillanatig a saját maga által sem ismert rejtett képessége révén egy, a Földet háromezer éve megfigyelés alatt tartó földönkívüli civilizáció bolygójára kerül. Róla is tudnak mindent, gyerekkorától kezdve.A Föld folyamatosan keresi az értelmes lények nyomait a csillagok között, de még eddig nem járt sikerrel. Péter előtt azonban fokozatosan feltárul egy benépesített galaxis világa, ahol az idegen fajok nagyobbik részét egyáltalán nem érdekli a Föld létezése; akiket meg igen, azok sem az emberek társaságára vágynak. Az emberi civilizáció léte súlyos problémát jelent számukra, amit meg akarnak oldani, így vagy úgy. De az alkalmazandó eszközök feletti egyet nem értés konfliktushoz vezet közöttük.Zsuzsi és Péter az események közepébe csöppennek, majd főszereplőkké válnak azok alakításában; s mindeközben szembesülnek a lét nagy kérdéseivel.

Podobné produkty

Péter, aki már túl van élete delén, rendezett körülmények között...
1.76 €
Mulatságos véletlenek, izgató irónia egy különös szerelmi kapcsolatban....
9.19 €
Mit áldoznál fel, hogy az álmaidnak élhess? Vajon a bimbónak nem...
10.73 €
Végre elkészült Kernberg 1985-ben megjelent könyvének (Borderline...
8.82 €
"Teljes négyszáz esztendőről van szó. Ebből a négyszáz esztendőből...
7.68 €
Singer Magdolna riportkönyve megtöri azt a csendet, amely a rendellenesen...
10.19 €
"Készen állsz arra, hogy tegyél néhány kört az érzelmek hullámvasútján?...
6.62 €
Jó, ha már kiskorban megtanuljuk, hogy mindannyian mások vagyunk,...
4.57 €
A gyerekek nagyon kíváncsiak tudnak lenni, és így van ez az állatkölykökkel...
4.57 €