Zdravie, životný štýl - ostatné JólLét most - Kolektív autorov

JólLét most - Kolektív autorov

13.54 €

A New York Times nagy sikerű szerzője, az egyéni sors- és személyiségformálás nagymestere, valamint több televíziós műsor életvezetési tanácsadója, Lisa Nichols most mindenkit végigkalauzol a nélkülözéstől a testi-lelki bőség áldásáig vezető útján. Olyan lépéseket tár fel előttünk, melyeket mind megtehetünk, hogy kiteljesedjünk hivatásunk gyakorlásában, kapcsolatainkban, önértékelésünk vagy épp a pénzügyek terén miközben olyan példát teremtünk, melyet mások is követhetnek. Húsz évvel ezelőtt Lisa Nichols segélyen élő, egyik kilátástalan munkából a másikba vetődő, gyermekét egyedül nevelő anya volt. Azonban elszánta magát, hogy kitör az önpusztító gondolatok, a negatív hozzáállás és a rossz szokások béklyójából, és mindent feltett arra, hogy változtasson életén. Ma pontosan azt az életet éli, melyet egykor megálmodott. JólLét MOST című könyvében a sorsfordító átalakulások egyik legnagyobb szakértőjeként megosztja titkait olvasóival, hogy bárki gazdaggá tehesse saját életét a szó minden értelmében. Nichols négy fő területet határoz meg, melynek kézben tartása a teljes jólétünket eredményezi. A 4K, azaz a Kiteljesedés, a Kapcsolatépítés, a Kötődés és a Kiugrás alkotja azt a szilárd alapot, melyre a maga tökéletességében megélt életünket építhetjük. A JólLét MOST számos provokatív történetet, végrehajtható akciótervet és a való életből vett esettanulmányt tartalmaz, melyek rávilágítanak, mit kell tennünk a mindennapok során, hogy magunkhoz vonzzuk a bőséget. Miként cselekedjünk úgy, mintha mindig is teljes és gazdag életet éltünk volna? Hogyan tárjuk ki kapunkat a jó áldással kísért létezés előtt, legyen szó a munka világáról, a kapcsolatainkról, a pénzügyeinkről vagy arról ahogy saját magunkra tekintünk.

Podobné produkty

A New York Times nagy sikerű szerzője, az egyéni sors- és személyiségformálás...
13.54 €
Nem tudtok úgy együtt játszani, hogy ne legyen veszekedés a vége?...
15.3 €
Jollein hniezdo je ideálny pomocník pre pokojný spánok dieťatka....
66.28 €
Lonely Planet’s Jordan is your passport to the most relevant, up-to-date...
21.8 €
Johanka z Arku je jedna z najzaujímavejších osobností európskeho...
12.26 €
A Jónő nem egy tipikus uncsi fogyókúrás könyv: tréfát igen, de gátlást...
10.15 €
Když na vás začnou hovořit duše stromů, když vás smradlavý obr chce...
13.29 €
A New York Times nagy sikerű szerzője, az egyéni sors- és személyiségformálás...
5.02 €
Ez az egyszerű nyelven íródott, Gill Guile gyönyörű rajzaival illusztrált...
6.75 €