Rozvoj osobnosti Jóllét most - Lisa Nicholsová

Jóllét most - Lisa Nicholsová

5.02 €

A New York Times nagy sikerű szerzője, az egyéni sors- és személyiségformálás nagymestere, valamint több televíziós műsor életvezetési tanácsadója, Lisa Nichols most mindenkit végigkalauzol a nélkülözéstől a testi-lelki bőség áldásáig vezető útján. Olyan lépéseket tár fel előttünk, melyeket mind megtehetünk, hogy kiteljesedjünk hivatásunk gyakorlásában, kapcsolatainkban, önértékelésünk vagy épp a pénzügyek terén miközben olyan példát teremtünk, melyet mások is követhetnek.Húsz évvel ezelőtt Lisa Nichols segélyen élő, egyik kilátástalan munkából a másikba vetődő, gyermekét egyedül nevelő anya volt. Azonban elszánta magát, hogy kitör az önpusztító gondolatok, a negatív hozzáállás és a rossz szokások béklyójából, és mindent feltett arra, hogy változtasson életén. Ma pontosan azt az életet éli, melyet egykor megálmodott.JólLét MOST című könyvében a sorsfordító átalakulások egyik legnagyobb szakértőjeként megosztja titkait olvasóival, hogy bárki gazdaggá tehesse saját életét a szó minden értelmében. Nichols négy fő területet határoz meg, melynek kézben tartása a teljes jólétünket eredményezi. A 4K, azaz a Kiteljesedés, a Kapcsolatépítés, a Kötődés és a Kiugrás alkotja azt a szilárd alapot, melyre a maga tökéletességében megélt életünket építhetjük. A JólLét MOST számos provokatív történetet, végrehajtható akciótervet és a való életből vett esettanulmányt tartalmaz, melyek rávilágítanak, mit kell tennünk a mindennapok során, hogy magunkhoz vonzzuk a bőséget. Miként cselekedjünk úgy, mintha mindig is teljes és gazdag életet éltünk volna? Hogyan tárjuk ki kapunkat a jó áldással kísért létezés előtt, legyen szó a munka világáról, a kapcsolatainkról, a pénzügyeinkről vagy arról ahogy saját magunkra tekintünk.

Podobné produkty

A New York Times nagy sikerű szerzője, az egyéni sors- és személyiségformálás...
5.02 €
A kötet két rövidebb Stevenson művet, egy kisregényt és ráadásként...
1.49 €
Prosperita není mýtus ani záhada. Neexistují tedy ani žádná zaříkávání...
13.35 €
Slovensko má však aj inú tvár, láskavú a empatickú. Nie vždy ju ukazuje...
13.99 €
Kauza Gorila konečne v knižnej podobe. Kontroverzný spis SIS o korupcii...
11.4 €
Keď sa tridsaťročný Dean Nicholson vydal zo Škótska na dobrodružný...
14.24 €
Kniha zachycuje poutavá dobrodružství a neobvyklé přátelství třicetiletého...
21.74 €
A Gladiátor forgatókönyvírójának...
7 €
Egy életet megváltoztató barátság története Dean Nicholson elmeséli...
13.76 €