História - ostatné Birodalmak és trónok - Dan Jones

Birodalmak és trónok - Dan Jones

11.33 €

A ?középkor történelmének neves és népszerű szakértője, Dan Jones nagyszabású, mégis szórakoztató, könnyed stílusú művében elbeszéli, hogyan született meg az a világ, amelyet ma ismerünk. A történet az egykor hatalmas Nyugatrómai Birodalom romjai között kezdődik, amikor 410-ben kifosztották a barbárok, s a 16. század elején ér véget, az idő tájt, amikor az Örök Várost elfoglalják és megint csak kifosztják – ezúttal, 1527-ben, V. Károly császár katonái. A két esemény között eltelt 11 évszázad az emberiség írott történelmének mintegy harmadát öleli fel. Ebben az időszakban született meg a nyugati kultúra, ekkor alakultak ki a nagy európai nemzetek, lefektették a jog és a kormányzás alapjait, a római egyház világpolitikai tényezővé lépett elő, elindult a kereszténység és az iszlám közötti „civilizációs” vetélkedés, s megalapították az első egyetemeket. A Távol-Kelet birodalmai versenyre keltek a Nyugat hatalmaival, és megtörtént az első találkozás az Ó- és az Újvilág között. A művészetek, a filozófia és a tudományos ismeretek gyökeres, forradalmi változások során mentek keresztül, s a korszak végén a reformáció eltörölte a római katolicizmus „monopóliumát”. Ez a könyv olyan világot tár elénk, amely első pillantásra távolinak és idegennek látszik. Ám, ha tüzetesebben is szemügyre vesszük, akkor feltűnik, hogy a középkor emberének olyan kihívásokkal kellett szembenéznie, amelyek nagyon is hasonlítanak a 21. század problémáihoz: nagyhatalmi erőpróbák, népvándorlás, világjárványok, elképesztő műszaki és tudományos fejlődés, sérülékeny és változékony éghajlat. E nagy ívű történelmi áttekintés első kötetében a szerző a Római Birodalom lehanyatlásától a keresztes háborúk koráig, a Jeruzsálemi Latin Királyság 1291-ben bekövetkezett bukásáig vezeti el az olvasót. A mű második része Hódítók és felfedezők – Dzsingisz kántól Magellánig címmel 2023 tavaszán jelenik meg.

Podobné produkty

A ?középkor történelmének neves és népszerű szakértője, Dan Jones...
11.33 €
Könyvünk a világtörténelem nagy birodalmainak felemelkedését, virágzását...
15.3 €
A világtörténelem legnagyobb birodalmai rengeteg vér és háborúskodás...
5.21 €
Ez a színes enciklopédia betekintést nyújt a több mint 5000 éves...
7.66 €
KITÖRT A BIRODALMAK HÁBORÚJA! Malekith és megállíthatatlan serege...
21.39 €
A szerző szerint az általános hanyatlás, a világ egyre rendezetlenebbé...
10.12 €
Ez a színes enciklopédia betekintést nyújt az ókori görög és római...
7.66 €
Dermesztő hideg, hónapokon át tartó sötétség és tomboló jégviharok...
8.75 €
A Pöttöm Park 3 a Pöttöm Park beszéltetős, beszélgetős könyvsorozat...
14.42 €