Svetová beletria Az elsodort falu I. rész - Dezső Szabó

Az elsodort falu I. rész - Dezső Szabó

2.5 €

Az elsodort falu utoljára 1944-ben került az olvasók elé, holott addig a korszak legnépszerűbb regényei közé tartozott, az általa hangoztatott eszmék átszőtték az irodalmi és politikai életet, s nemzedékek nevelői voltak. Szellemi hatása éppen e nemzedékek közvetítésével egészen a máig ér, noha maga a regény közel fél évszázada nincs jelen és voltak idők, nem is olyan régen, midőn a tiltott könyvek listáján szerepelt. Kevesen ismerik, s többnyire csak a róla kialakult-kialakított fantomkép nyomán, amely természetesen késztetőinek felfogása szerint ilyen vagy olyan értelemben eltorzította a valóságos regényvilágot és írói mondanivalót. Szabó Dezső műve a társadalmi tudat „mitikus” övezetébe került: rajongói és ellenségei vannak, minden mértéken felül dicsőíteni és gyalázni szokás. Ám annak ellenére, hogy a két világháború közötti évtizedekben több kiadásban és igen nagy példányszámban forgott közkézen, manapság alig hozzáférhető. Ezért is szükséges, hogy ismét a közönség elé kerülve kiszabaduljon tetszhalott állapotából, az olvasók szembesülhessenek vele, és így megkezdődjék Szabó Dezső életművének minél teljesebb szellemi birtokbavétele.A regény eszméje az első világháború éveiben, írója ungvári tanárkodása idején érlelődött meg, kidolgozása akkor vett a legnagyobb lendületet, midőn Szabó Dezső 1917 nyarán a lőcsi főreáliskola tanári karába került. Mint évtizedekkel később Az elsodort falu történetéhez című írásában maga elmondja, a kéziratot 1918 augusztusában fejezte be, s kiadásával először Kner Izidornál próbálkozott, aki kevéssel korábban jelentette meg Napló és elbeszélések című kötetét. A gyomai nyomdász azonban elutasította a regényben megnyilatkozó szemléletet, és ezért nem vállalkozott kiadására. Közben kitört az „őszirózsás” forradalom és Szabó Dezső, aki mindenképpen azt akarta, hogy a regény még a forradalom zajlása idején a közönség elé kerüljön, először elfogadta Bangha Béla jezsuita szerzetesnek (a Keresztény Sajtóközpont vezetőjének) a regény kiadására vonatkozó ajánlata, majd Osvát Ernőnél és a Nyugatnál próbálkozott. Mindkét kiadó türelemre intette, igaz, egymással szögesen ellenkező megfontolásból: Bangha páter a forradalmi erők megtorlásától tartott, Osvát viszont a forradalom elleni támadásnak tekintette Szabó Dezső művét. A regényt végül a Farkas László által irányított Táltos könyvkiadó jelentett meg 1919 nyarán, már a prolet&a

Podobné produkty

Sokat vitatott könyv Nyugat-ellenessége miatt. Expresszionista stílusban...
5.05 €
Az elsodort falu utoljára 1944-ben került az olvasók...
2.5 €
Az elsodort falu szellemi hatása egészen a máig...
2.5 €
Közben ?a sípjelre előjött a hadsereg. Tizennyolc...
2.5 €
Egy boldogtalan szerelemről és az attól való menekvésről, egy lány...
4.54 €
Életrajzom e külön egészet jelento része betuhuséggel úgy jelenik...
2.5 €
Életrajzom e külön egészet jelento része betuhuséggel úgy jelenik...
2.5 €
Életrajzom e külön egészet jelento része betuhuséggel úgy jelenik...
2.5 €
?Sok születés, birkózás és meghalás után újból születünk, birkózunk...
2.5 €