Medicína - ostatné A betegség mint szimbólum - Dahlke Ruediger

A betegség mint szimbólum - Dahlke Ruediger

10.82 €

„A legjobb orvosság az ember számára az ember maga. A legnagyszerűbb gyógymód a szeretet.” PARACELSUS Ősrégi a gondolat, amely arra buzdít, hogy az ember a betegségeket saját lelki fej¬lődésének eszközeként használja fel. Minden tünetnek lelki háttere van, és ezek feltárásával, megértésével lehetőséget kapunk arra, hogy a gyógyulás útjára léphes¬sünk. Fontos megértenie, hogy a test képes a szimbólumok, tünetek nyelvén szólni hozzánk. Mondhatjuk azt is, a betegség „a sértődött lélek felkiáltása”. A test mint forma mindig a tartalom fizikai megjelenítője, nem lehet becsapni. Ha megvizsgáljuk a test jeleit, megtudhatjuk, mi okozta a sérülést lelkünk számára. Ruediger Dahlke neve fogalom, nem szorul bemutatásra, a fenti Paracelsus-idé¬zet pedig egész munkásságának mottója. Célja, hogy az ember megértse betegsége kialakulásának mélyebb összefüggéseit, ezáltal önnön orvosává váljék. Mély meg-győződéssel, gyakorlati tanácsokon keresztül vezeti olvasóját e szemlélet megér¬téséhez, melyet egyszerű és könnyen érthető magyarázatokkal támaszt alá egyik legfőbb könyvében. A mű felépítése páratlan: lexikonszerű szerkesztése lehetővé teszi, hogy az általunk kiválasztott helyen (pl. egy adott betegség vagy egy testtáj szimbolikus jelentésénél) felüssük a könyvet anélkül, hogy végig kellene olvasnunk a többi oldalt. Dahlke majd harminc év állandó megfigyelői gyakorlata és tapasztalata által a teljesség igényével vesz sorra mintegy négyszáz betegséget, és annak tünetegyütteseit. Eddig megjelent írásainál sokkal komplexebb, több oldalról megközelíthető mód¬szere a függőleges világkép alapján működik: a filozófia és az alapelvek ismertetése után a testtájakat és a problémazónákat vázolja. Ezután a betegségek és a tünetek, valamint az ezekhez rendelt szimbolikus jelentések következnek. Végül a lelki okok feldolgozására és feloldására ad gyakorlati tanácsokat. A gyógyuláshoz erő kell, az önmagunkba vetett hit pedig nélkülözhetetlen. De a gyógyulást elindító, legfontosabb kezdő lépésre csak ritkán kínálkozik alkalom. Itt a lehetőség!

Podobné produkty

„A legjobb orvosság az ember számára az...
10.82 €
Ennek a könyvnek az a célja, hogy segítsen megtalálni az összefüggést...
13.36 €
„Amikor a tudati szint nem juthat szóhoz, a test veszi át az irányítást,...
15.3 €
A szimbólumok, jelek egyfajta kifejező erői úgy a pszichében zajló...
7.05 €
Amíg a külföldi szabadkőművesi irodalom oly könyvekben gazdag, melyekben...
6.43 €
„Az összes kép jelkép – éspedig kettős értelemben: egyrészt mert...
10.08 €
Ez a könyv a számomra legkedvesebb írásaimból...
5.95 €
Mitől képesek az emberek halomra gyilkolni egymást - ahogy Madách...
10.07 €
A különféle szimbólumok - logók, zászlók, központozási jelek - mindenhol...
8.43 €