Dizajn, úžitkové umenie, móda Zsolnay aranykora. Gyugyi László gyűjteménye - Éva Hárs,Éva Csenkey,László Gyugyi

Zsolnay aranykora. Gyugyi László gyűjteménye - Éva Hárs,Éva Csenkey,László Gyugyi

53.49 €

Ez a könyv a világ egyik legszebb, leggazdagabb Zsolnay-gyűjteményét mutatja be, amelyet a Magyarországon született, Amerikában élő egykori tulajdonosa évtizedeken át gyűjtött kiváló ízléssel, szakértelemmel és szeretettel a világ különböző pontjain. Gyugyi László úgy döntött, hogy az egykor világhódító útjukra indult műveket visszajuttatja "szülővárosukba". Így vált lehetővé, hogy a Zsolnay Kulturális Negyed díszeként, a Sikorski-házban 2010-ben megnyílt állandó kiállításon a nagyközönség is megismerkedhetett az igényes kerámiákkal. A nagy siker és a szeretetteljes fogadtatás a gyűjtőt arra ösztönözte, hogy az évek során a kiállított alkotások számát évről évre gyarapítsa, sőt példája másokat is erre inspirált. Kötetünk - a gyűjteményt és a kiállítást bemutató albumok sorában immár ötödikként - ezt a kibővített anyagot tárja az érdeklődők elé eddig még nem publikált 34 új műtárggyal, a maga teljességében. A jelenleg 710 mesterműből álló gyűjtemény a historizmus, a millennium és a szecesszió időszakából a Zsolnay-gyár csúcsalkotásait foglalja magában, amelyek valaha világkiállításokra vagy külföldi piacokra készültek. A legújabb kutatásokat is feldolgozó, szakértői tanulmányok a gyűjtők számára, az igényes felvételek pedig a művészi tárgyak szerelmeseinek kínálnak meglepetéseket. A bemutatott vázák, tálak, korsók, lámpák, szobrok vagy faliképek egyszerre sugározzák a régmúlt varázsos hangulatát, és közvetítik a művészet időtlen ragyogását.

Podobné produkty

Ez a könyv a világ egyik legszebb, leggazdagabb Zsolnay-gyűjteményét...
53.49 €
Amerika Kapitány harcostársa, "Bucky" Barnes a második világháború...
29.42 €
Seregszemlénket keleti cserepek és porcelánok különleges világával...
25.1 €
A Népmesekincstár módszertanának gyakorlati kézikönyve a mindennapokban...
10.7 €
Az amerikai Varian Fry 1940-ben Marseilles-be utazik táskájában háromezer...
12.26 €
Szeretnél a legnagyszerűbb építészek közé tartozni? Indulj el az...
24.51 €
Ebben a könyvecskében összegyűjtheti a család kedvenc ételeit vagy...
4.6 €
A legnagyszerűbb feltaláló szeretnél lenni? Indulj el az utadon az...
21.4 €
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését...
12.26 €