Fejtóny, rozhovory, reportáže Virtuózok /Gyöngyösi Ivett a borítón/ - CD melléklettel - Edit Varga

Virtuózok /Gyöngyösi Ivett a borítón/ - CD melléklettel - Edit Varga

5.23 €

"Valljuk be, régóta ki voltunk éhezve egy igazán jó televízióműsorra. Hiányzott az elegancia, a melegség, az őszinteség a képernyőről. Amikor elindult a Virtuózok, a lelkesedés mindannyiunkat magával ragadott. Vártuk a péntek estéket, végre volt miért bekapcsolni a tévét, mert a Virtuózok inspirált, felemelt, meghatott, hitet adott és példaképeket. Nekünk, műsorkészítőknek küldetéssé vált, hogy a televízió által sokakkal szerettessük meg az addig csak kevesek által hallgatott klasszikus zenét. A műsorban szereplő tehetséges fiatal zenészek most interjúkban mesélnek arról, hogyan vált életük részévé a zene, amely számukra sikerélményt és önbizalmat ad. Beavatnak mindennapjaikba: kiderül, egyikük sem csodabogár, terveik, álmaik aligha különböznek más gyerekek vágyaitól. Megszólalnak a szülők és a tanárok is, akik nem hallgatják el a zenetanulással járó nehézségeket, kétségeiket sem. A zsűritagok és a televíziósok pedig a beszélgetésekben is a komolyzenét körbevevő falakat lebontva teszik mindenki számára közérthetővé, szerethetővé a klasszikus muzsikát. A műsor emlékezetes pillanatait csodálatos fotókkal és zenei válogatással idézzük föl, ily módon is feledhetetlenné téve a Virtuózokban átélt élményt. Az interjúkat olvasva, remélem, hogy az olvasók is úgy vélik majd, a zenetanulás, a gyakorlás komoly munkája ellenére, lélekemelő elfoglaltság, s hogy a klasszikus zene nem a kiváltságosak jutalma, nem csak a vájtfülűeké, hallgatásához különleges zenei műveltségre sincs szükség, csupán nyitott fülre és szívre." (Varga Edit)

Podobné produkty

"Valljuk be, régóta ki voltunk éhezve egy igazán jó televízióműsorra....
5.23 €
"Valljuk be, régóta ki voltunk éhezve egy igazán jó televízióműsorra....
16.63 €
"Valljuk be, régóta ki voltunk éhezve egy igazán jó televízióműsorra....
5.23 €
A kötet eredeti mintafeladatsorok közreadásával nemcsak a nyelvvizsgára...
8.31 €
A könyv és a hozzá kapcsolódó hanganyag olyan, köznapi témákhoz kapcsolódó...
10.15 €
"Német nyelvterületre szeretne utazni és szeretne gyorsan alapszintű...
10.17 €
Francia nyelvterületre szeretne utazni és szeretne gyorsan alapszintű...
11.89 €
Általános köznyelvi szótár kék címszavakkal, kb. 40000 címszó, 100000...
31.06 €