"Lábujjhegyen ugrálok kőről kőre kint a kertben. - A fű láva - mondom magamnak. - Megfázol, kisfiam - mondja a fejemben a nagyanyám. - Jaj, mami, inkább valami létrát hozzál, hogy ki tudjak menni innen a lávából. - Ugrálj ki ide, itt már jó. Ugrálok a hátsó kőterasz felé. Ott áll a nagyanyám azbesztruhában." Rövid, filmszerűen pergő jelenetek, néhány nyers, durva humorral megírt mondatba, egy-egy párbeszédbe sűrített kamaszkor. Csak az egyes szám első személy van, a jelen idő. Ábel magára hagyva próbál eligazodni a felnőttek világában, túlélésre játszik egy alkoholizmustól sújtott család romjai között a rendszerváltás utáni években, melyek nem sok okot adnak a reményre. De a levegőtlenségben, a szűk terekben is fel lehet nőni valahogy.