Politológia Válság egykor és ma - Ördögh Tibor (szerk.)

Válság egykor és ma - Ördögh Tibor (szerk.)

4.29 €

A Balkán történelmét válságok egymásutánja jellemezte az elmúlt évszázadokban, amelyek között politikai, gazdasági, társadalmi és legutóbb egészségügyi próbatételek sora jelent meg. A hidegháború idején a nemzetközi térben betöltött szerepét állandó kihívások érték, amelyeket a belső legitimáció megújítása is folyamatosan kényszerhelyzetbe hozott. A háborúk soha nem látott problémákhoz vezettek, amelyek kezelése napjainkban sem ért véget, gondolunk akár a határok rendezetlenségére, a társadalmi feszültségekre vagy a menekültek helyzetének megoldatlanságára. A permanens helyzetben a gazdasági felzárkózás állandó kihívást jelent a kormányok számára, ebben több-kevesebb sikert értek el az országok vezetői. A legutóbbi kihívást a Covid–19-világjárvány jelentette, amelynek során szintén eltérő reakciók születtek a politikusok részéről, így eltérő következményekkel kellett megküzdeniük.A konferenciakötetben tizenhárom, a válsághoz és annak leküzdéséhez valamilyen módon kapcsolódó tanulmány kapott helyet. A szerteágazó tudományterületekről érkező, több évtizede a régióval foglalkozó elismert kutatókat, doktoranduszhallgatókat a Balkán megismerésének, az ott zajló történések megértésének a vágya hajtja. A IV. Balkán-konferencián elhangzott előadásaikban aktuális kutatási eredményeiket osztották meg a közönséggel, amelyeket jelen kötetben adnak közre, igyekezve megismertetni az olvasót e csodálatos régió működési elveivel.

Podobné produkty

A Balkán történelmét válságok egymásutánja jellemezte az elmúlt évszázadokban,...
4.29 €
Helyek és helyszínek, amelyeket életünk során rendszeresen, vagy...
5.53 €
Az 1990-es évektől egyre több politikaterületre terjedt ki a közös...
7.33 €
A Balkánon az elmúlt harminc évben számos...
4.21 €
Narnia birodalmának titokzatos történetét hét részben meséli el a...
30.61 €
Narnia birodalmának titokzatos történetét hét részben meséli el a...
30.34 €
Kurt Vonnegut 12 olyan írását tartalmazza a gyűjtemény, amelyek még...
11.88 €
„Szexi és mély történet. Jericho és India között PERZSEL a tűz.”...
10.09 €
A budapesti VIII. kerület egy-egy utcaképe talán nem tartozik a bédekkerek...
10.7 €