Politológia Uzsoracivilizáció - János Drábik

Uzsoracivilizáció - János Drábik

5.53 €

A világ lakóinak a fejlett ipari országaiban élő 20%-a fogyasztja el a világ erőforrásainak a 86%-át, míg a világ többi lakójának jut az erőforrások 14%-a. Ez az aránytalanság még növekszik is a kamatautomatizmus miatt. Világunk tehát krízishelyzetben van, küszöbön áll a pénzrendszer összeomlása, és új status quo kialakulása. Az új helyzetre fel kell készülnünk. Az együtt gondolkodást kívánja elősegíteni ez a könyv. A világ szupergazdag pénzdinasztiái által létrehozott, és több száz éves múltra visszatekintő HÁLÓZAT olyan sok rejtett szállal, sűrűn egybekapcsolódó hierarchia, amely a háttérből irányítja az időközben globálissá növekedett pénzhatalom széles körű intézményrendszerét. A pénzvagyon-tulajdonosoknak ez a magánkézben lévő világrendszere napjainkban már uralja a fejlett ipari államok politikai rendszerét, és csekély kivételtől eltekintve a világgazdaság egészét. A pénzügyi ellenőrzésnek ezt a globális rendszerét a HÁLÓZAT vezetői hierarchiája, elsősorban rejtett kapcsolathálója, az illuminátus szabadkőművesség, valamint az általa létrehozott központi bankok segítségével irányítja. A HÁLÓZAT felső és ismeretlenségbe burkolódzó vezetői a demokratikus államok ellenőrzése alatt nem álló központi bankok segítségével, feudális módon kontrollálják az egyes államok gazdaságát és politikai rendszerét, összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal, amelyeket a rendszeresen tartott nemzetközi magántalálkozókon és konferenciákon fogadnak el. A HÁLÓZAT a nemzetközileg intézményesült magánpénzvagyon sűrű szövedékű globális rendszere és hatalmi apparátusa: egy háttérből központilag irányított, integrált, fegyelmezett és olajozott gépezet. Azért tudunk róla keveset, mert legfőbb működési elve a maximális titoktartás. Van ereje ahhoz, hogy ezt a titoktartást kikényszerítse. A HÁLÓZAT tehát nem egy maroknyi „összeesküvő” megmosolyogható csoportja, hanem a már korábban is létezett, a XVIII. században viszont nemzetközileg is megszerveződött pénzoligarchia több mint 230 éves múltra visszatekintő, nagy hagyományú és sok tapasztalattal rendelkező autonóm intézményrendszere, a világtörténelem önálló célokkal, stratégiával és taktikával rendelkező szereplője, saját külpolitikával, pénzügyi és gazdaságpolitikával. A HÁLÓZAT létezését nem etnikai alapon működő rendszerként kell felfogn

Podobné produkty

A világ lakóinak a fejlett ipari országaiban...
5.53 €
?„...Azon nézetben vagyok, hogy – ameddig befolyásom...
5.53 €
Az az írás, amely „A Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei”...
5.53 €
Az ukrán válság nem Oroszország egyoldalú és váratlan akciójával...
5.53 €
Az ukrán válság nem Oroszország egyoldalú és váratlan akciójával...
12.26 €
Magyarországon 2009-ben – a pénzügyi világválság...
5.53 €
1956 magyar forradalma lépés volt a világ egész...
4.52 €
„Ha látni akarja a jövőt, akkor képzeljen...
4.52 €
A szervezett magánhatalom által létrehozott...
4.52 €