Az elveszett örökös Pannon is megrezzent, s a nyakára csapott. Szélszál szemei tágra nyíltak, majd a földre vetette magát, bebukfencezett a legközelebbi bokor alá, s a fejére borította a szárnyait. - Mi a fenét... - kezdett rá Dicső lehajolva, mikor hallotta, hogy valami elsuhan a füle mellett, s halk puffanással belecsapódik egy fába. Megperdült, látta, hogy Pannon a szeme láttára tűnik el: mintha az erdő kinyújtotta volna érte a karjait, csendesen átölelte, s magába húzta. Egyik pillanatban még szédülten imbolyogva előtte állt, aztán már ott sem volt. S egy másodperccel később Fátyollal is ez történt. Aha! - gondolta Dicső.