Agadesznél némi meglepetésben volt része a légiónak. Egy expedicióval találkoztak. És ez volt a legfurcsább expediciók egyike a világon. A tevehajcsárok és néger szolgák naphosszat a hasukon feküdtek és aludtak, mindenki akkor kelt fel, amikor akart, abból evett és annyit, amiből és amennyit megkivánt, az öszvérek száma aszerint váltakozott, hogy az expedició hajcsárai milyen sikerrel loptak új állatokat azok helyett, amelyeket tőlük hajtottak el, senki sem parancsolt senkinek, mindenki ordított mindenkivel és a táborozás formációja annyira nem emlékeztetett semmiféle hasonló pihenőállomásra, hogy a kapitány, midőn messzelátójával megpillantotta azt a szabálytalan, furcsa foltot, amit öszvérek, emberek és sátrak egymás hegyén-hátán alkottak, meglepetten szólt hátra az őrmesternek: „Mondja csak, mon chef, mi az istencsudája lehet az az izé ottan?”