„Neked nincsenek barátaid? te soha nem jársz el? kérdezte Blanka Luigit néhány hónap együttélés után, Luigi mindig félholtan jön haza a munkából, mindig nyolc után, Luigi minden este a tévé előtt ül, és a kopasz seggek stemplizését nézi, a melleket, amelyek kiugranak a fűzőből, a fiatal ribancokat, Luigit ez csöppet sem izgatja, Luigi meg sem mozdul, ugyanolyan közönnyel néz egy dokumentumfilmet Churchillről, a koncentrációs táborokról, Omaha Beachről és a normandiai partraszállásról, Luigi nem látja sem a tévét, sem Blankát, végképp semmit, Luigi elalszik, megrándul, átrakja a csatornát, ismét elalszik, behoz egy stampedli vodkát a konyhából, elalszik, mielőtt meginná, Blanka ott ül Luigi mellett a heverőn, nézi a programot, igyekszik odafigyelni, hogy megértse, de ha valami felkelti az érdeklődését, Luigi felébred, és megint csatornát vált.” (György Norbert fordítása)