Novely, poviedky, antológie Tóték - Helikon Zsebkönyvek 89. - István Örkény

Tóték - Helikon Zsebkönyvek 89. - István Örkény

5.35 €

A Tóték című kisregény - az Egyperces novellák mellett - Örkény István (1912-1979) legismertebb és legjellegzetesebb műve. A könyv alakban először 1967-ben megjelent rövid, alig százoldalas írásban a szerző az abszurd és a groteszk csúcsait ostromolja - nem véletlen, hogy a kisregény, illetve az abból készült színpadi adaptáció nem egy mondata szállóigévé vált. ("Háromba vágtad, édes, jó Lajosom?") Igaz, ez nem egyedül Örkény érdeme, hiszen a történet alapján Latinovits Zoltán és Sinkovits Imre főszereplésével készült, Isten hozta, őrnagy úr című, 1969-es Fábri Zoltán-film nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Tótékat az egész ország megismerje. A Tóték drámaváltozatát nagy sikerrel játszották külföldön is, többek között franciául is bemutatták, s az előadás 1971-ben Párizsban elnyerte a Fekete Humor Nagydíját. Kétségtelen, hogy Örkény e remekműve meg is érdemelte ezt a díjat, hiszen benne olyan mondatok követik egymást, mint ez: "Kedves Mariska, ha esetleg egy pópának öltözött öregasszony lépes mézet akarna sóra cserélni, legyen szíves, lövesse főbe." vagy ez: "Még senki se szökött meg azért, mert szájában (kizárólag elővigyázatossági okokból) egy zseblámpát tartott."

Podobné produkty

A Tóték című kisregény - az Egyperces novellák mellett - Örkény István...
5.35 €
„Ez volt az első találkozásom a halállal, és teljesen össze voltam...
8.03 €
A Mark Twain néven világhírű íróvá lett Samuel Langhorne Clemens...
8.03 €
"Nem akarom, hogy izgasson bármi is. Ha izgatnak a dolgok, akkor...
5.35 €
Arany János születésének 200. évfordulója előtti tisztelgésként a...
3.39 €
Platón egyik legismertebb dialógusa, a Phaidón - a Kritónnal és a...
6.13 €
José Saramago (1922-2010) utolsó regénye, a Káin mintha csak igazolni...
4.6 €
Nádas Péter igen fiatalon (1967-ben) jelentkezett érett szemléletű...
5.35 €
Misima Jukio, Japán egyik legkiemelkedőbb 20. századi regény- és...
6.13 €