Tokió, tavasszal. Sibuja utcáin színes emberáradat hömpölyög, Roppongi fényei lüktető táncot lejtenek, a Meguro partján a megújulás frissességével virágzik a cseresznye. Akiko mégsem a része. A lelke hónapok óta valamiféle szürke homályban, kietlen sivatagban vándorol. Akár egy szellem a létezés határán. Sem a családja, sem a legjobb barátnője nem képes áthatolni a falon, amit maga köré húzott. Csak Kakasi, a rejtélyes zenész, akivel egy alagsori jazzbárban ismerkedik meg. Lila tekintete mintha réseket találna Akiko falán, és a lilaság apránként kúszik a sötétség legmélyére, hol Kakasi trombitajátékán, hol a szavain keresztül. Története egy magának való szaké mesterről, a szerelméről, a háborúról, a kalligráfiáról, ízekről és illatokról, életről és halálról szól. Boris Martinović első kötete egy összetett lélektani regény, melyben mágikus módon fonódnak össze emberi sorsok, finoman árnyalt hangulatok, a valóság jelenetei és a misztikum látomásai. A helyszínek, a szereplők, a képek és a hangulat merőben japán, a szerző mégis egyedi világot alkot, mely bensőséges hangon szól az olvasóhoz.