Ha egy történet elején, közepén vagy végén vagyunk, sohasem feledkezhetünk el a benne rejtve, avagy átható módon működő szerelmi szálról. Képzeljünk el egy folyót, amint éppen átgázolunk. Ha figyelmen kívül hagynánk a rejtett örvényeket, avagy a sodrás erősségét azt sem éreznénk, hogy egyáltalán vízben állunk, nemhogy folyóban gázolunk. Szabó Róbert Csaba harmadik novelláskötetében éppen így érhető tetten a szerelmi szálra vonatkoztatható oksági viszony. A történetek szereplői alighanem a testi szerelem bűvöletében, avagy abból felocsúdva cselekednek, esetleg messziről visszatekintve értekeznek róla. Hol élesebben, hol egészen elrejtve, de ott kúszik, indázik a mindenre kiható, pusztító, máskor meg építő, az örvények és sodrások által mozgásban tartott szenvedély. A kötet egy rejtett lehetőségre hívja fel a figyelmet, azt követi nyomon novelláról novellára, hogy valaminek a kezdete hogyan válik végzetté, hogy hétköznapi érzések hogyan alakulnak sorsdöntő lépésekké, hogy a víz miben különbözik a folyótól.