Šport - ostatné Tél a Retyezáton - Viktor Maderspach

Tél a Retyezáton - Viktor Maderspach

8.27 €

Maderspach Viktor (1875-1941) birtokos, vadász és író Erdélyben született. Bécsben járt egyetemre, ott szerzett mérnöki diplomát. Édesapja korai halála után átvette az otthoni fatelepek, fűrészüzemek és nagy kiterjedésű erdőterületek felügyeletét. Az 1900-as évek elején Észak-Amerikába ment dolgozni, tapasztalatokat gyűjteni. A kezdetektől részt vett a világháborúban, majd az 1916-os román betöréskor már nem csak a hazájáért, de az elfoglalt iszkronyi otthonáért is harcolt. Magyarország megcsonkításakor Erdélyben maradt. A román hatóság folyamatosan zaklatta, mindenáron be akarta börtönözni, ezért kalandos úton Magyarországra szökött. Itt telepedett le családjával, szülőföldjét és szeretett hegyeit soha többé nem láthatta. Útépítő mérnökként dolgozott itthon és Törökországban. Ebben az időszakban kezdett el rendszeresen írni. Először a Magyarságban tudósított Közel-keleti útjairól, majd a vadászírásait Kittenberger Kálmán lapja, a Nimród kezdte közölni. Páreng-Retyezát rengetegeiről, az erdélyi havasok világáról írta egyedi stílusú és hiteles beszámolóit. Már gyermekkorától járta az erdélyi hegyeket, havasokat. Megtanult síelni, így olyan helyeket járhatott be, ahol előtte ember még nem járt télen. A havas tájakon követhette a medvék, zergék, vaddisznók nyomát, megfigyelte a vadak viselkedését. Kittenberger Kálmán így jellemzi írásait: "Feltárul benne a havasok egész életvilága, ősbükkösök, komor fenyvesek, havasi virágok, zúgó pisztrángos patakok, lavinák, hógör-getegek. És a rengetegek állatvilága!" E kötetbe olyan vadászírásokat válogatott a szerkesztő, amelyek könyvben még soha nem jelentek meg.

Podobné produkty

Maderspach Viktor (1875-1941) birtokos, vadász és író Erdélyben született....
8.27 €
A Lazi Könyvkiadó a rendíthetetlen hazafi, frontharcos, a Kárpátok...
8.58 €
Életének, írásainak felfedezésével Maderspach Viktor alighanem nemzeti...
8.83 €
Menekülésem Erdélyből - Élményeim a nyugat-magyarországi szabadságharcból...
7.96 €
Táto vaňová nástenná batéria patrí do série dvojručkových vodovodných...
78.71 €
A tehetős családból származó Arlyne Brickman az ötvenes évek Manhattanjében...
13.36 €
Stavenisko je veľmi rušné miesto. Havko a Mňauko ti ukážu, ako sa...
9.41 €
A Venda barbár birodalmában foglyul esett Lia és Rafe számára alig...
10.68 €
EGY HERCEGNŐ KERESI A HELYÉT AZ ÚJJÁSZÜLETETT VILÁGBAN. Megszökik...
10.68 €