Svetová beletria Szép Mikhál - Mór Jókai

Szép Mikhál - Mór Jókai

0.96 €

?Ez orcátlan merészség oly dühbe hozta a gyönge asszonyt, hogy amit magában oly keményen föltett, azt most végre is hajtotta. Felkapott egy fazék forró vizet a tuzhelyrol, s azzal úgy nyakon forrázta a tolakodó gazembert, hogy annak szeme-szája tele lett a forró lével, s az egy percre minden eszméletét elvette. Azon perc alatt pedig nekirohant a Mikhál, s teljes erejével megtaszította. Mire a Pirka is odarohant, s o is Mikhálnak segített, úgyhogy egyesült erovel ki tudták lökni a nagy mahomed embert a konyhából, s azután nagy hirtelen becsapták a tölgyfa ajtót. A leforrázott és kilökött fickó azonban most még dühösebbé lett téve átkozódott, káromkodott és fenyegetodzött, hogy minden rosszat el fog követni a Mikhállal, s hogy a fenyegetozésnél ne maradjon, segítségül hívta a két otthon maradt pecért is. S akkor elohozva azt a nagy vassulykot, amivel a gonosztevoket szokták mozsárban összetörni, nekifogtak, hogy azzal az eros tölgyfa ajtót betörjék. Mikhál azt hitte, hogy el van veszve. Inkább bele akart ugrani a kútba, mint hogy bevárja, míg gyilkosai rátörik az ajtót. ? No, csak csendesen, szépasszonykám ? mondta, megfogva a kezét, a boszorkány. ? Ugye, hogy a kártya már kétszer is igazat mondott? Harmadszor is azt fog mondani. Rám bízza-e hát most magát? ? Itt van. Vegyed testemet, lelkemet? szólt az asszony, odavetve magát a boszorkány karjai közé. ? No, hát legelébb is vegye a szépasszony, ezt az égo hasábfát a kezébe, aztán álljon bele ebbe a vederbe. Én a kerékkel szépen leeresztem, de ,nem a vízbe, hanem csak a kútgádor közepéig: ott talál egy szuk nyílást, abba lépjen ki, s várja meg, míg utána ereszkedem.?

Podobné produkty

?Ez orcátlan merészség oly dühbe hozta a gyönge asszonyt, hogy amit...
0.96 €
A Felvidéken játszódó szép mese, romantikus elemekkel, rablóromantikával,...
2.52 €
Jókai Mór személyes élmények alapján ismerte az akkori Magyarországnak...
2.02 €
?Nehezen gyógyult be az a seb, amit Ocskay a testvérétol kapott,...
0.96 €
A történelmi regény a Rákóczi-szabadságharc idején játszódik. Főhőse...
2.52 €
,A fejezet címéről mindenki kitalálja, hogy...
0.96 €
Nádherne ilustrované, citlivé rozprávanie o súdržnosti a láske k...
8.46 €
Kapor Ádám kiöregedett váltóőr és élettársa előtt felcsillan a remény:...
2.27 €
Kapor Ádám kiöregedett váltóőr és...
0.96 €