„Meg­be­szél­tük a Radóval, hogy nap­lót fo­gunk ír­ni, és majd ha öre­gek le­szünk, jót de­rü­lünk raj­ta” - így kez­di nap­ló­ját a ti­zen­két éves La­ci, be­csü­le­te­sen be­­vall­va, hogy a „de­rü­lünk” szót Radótól gyűj­tötte, aki­nek nyel­vész a pa­pá­ja, s ezért igen gaz­dag a szó­kin­cse. La­ci hű­sé­ge­sen be­szá­mol a kis la­kás­ban élő há­­rom­gyer­me­kes Fa­ra­gó csa­lád ese­mény­dús hét­köz­nap­­jai­ról, és közben maga is sokat tesz azért, hogy ezek a hét­köz­na­pok mi­nél moz­gal­ma­sab­bak le­gye­nek. Az ol­va­só - aki­nek szerencsére nem kell öreg­koráig vár­nia, hogy La­ci nap­ló­ján jót de­rül­jön - biz­to­san a szí­vé­be zár­ja ezt a vi­dám, sze­le­bur­di csa­lá­dot, amely kis­sé zsú­folt la­ká­sá­ba öröm­mel fo­gad be min­den új jö­ve­vényt, le­gyen az arany­hör­csög, cin­cér vagy lo­pó­tök. A kötet a szerző saját rajzaival jelenik meg, a borítót Ritter Ottó tervezte.