Historické romány Székely Trianon - András Ambrus

Székely Trianon - András Ambrus

2.85 €

1925-öt írunk, egy székely falu küzd a megmaradásért. Közös vagyonuk a hatalmas fenyves erdő, de erre már szemet vetett az új államhatalom és az új ügyeskedők is. Mindezt néhány év múltán betetőzi a nagy gazdasági válság, amely végigsöpör a világon, és jó alkalmat teremt ... Folytatás ›› az uzsorásoknak. Eközben a faluközösség őrzi szokásait, éli hétköznapjait - ahogy századok óta -, és teremnek áldozatkész vezetők is. "Mint egy hadsereg, úgy vonultak: mindenkinek a vállán fejsze, minden másodiknak a karjára akasztva karikába hajtott gardonfűrész is. Így haladtak a patak mentén felfelé, gyakran váltogatva az elöl törtetőket, hiszen majdnem derékig ért a hó... Álózsi bácsi parancsa szerint elnyúlt a sor, mert a vágópárok közötti távolság annyi kellett legyen, mint egy-egy fenyőfa hosszúsága, nehogy oldalirányba dőlvén megcsapjon valakit. A szűkűlő völgy felső feléről az ifjabbak hangos kiáltással jelezték helyre érkezésüket, ezután az öreg levette a kucsmáját, keresztet vetett, s fohászkodása visszhangzott a hegyoldalak közt. - Én édes Istenem, segélj meg, hogy tudjunk ügyelni magunkra s egymásra, ne kelljen senkit halva vinni haza! - Isten hallgassa meg! - mormogták a többiek." (részlet a regényből) A(z) Székely Trianon (Könyv) szerzője Ambrus András.

Podobné produkty

1925-öt írunk, egy székely falu küzd a megmaradásért. Közös vagyonuk...
2.85 €
Bryan Cartledge ebben a munkájában a magyar olvasó számára újszerű...
12.23 €
agyarország többi szomszédjához hasonlóan a Szerb Királyság, illetve...
9.8 €
Mikor mondták ki az erdélyi románok a Magyarországtól való elszakadást?...
4.89 €
Magyarország a világégésekből a vesztes...
4.93 €
Kötetünk íróinak, költőinek nagy része az eltelt trianoni száz esztendő...
3.78 €
1901. márciusa. Ambrózy Richárd bárót meglőtték. A Rókus kórház magánkórtermében...
11.33 €
„A gyermekeket tiszteletben kell fogadni, Szeretetben kell...
6.79 €
Szülők és gyerekek – talán a legszorosabb emberi kapcsolat, ami egy...
10.7 €