?Csak egy oly »csatákban edzett hos« mint Galban lovag, nem vesztette volna el a tájékozását, mikor Zeneida palotájába belépett, s egyszerre közepette találta magát annak a zurzavarnak, aminohöz hasonlót csak Párizs operabáljai mutatnak fel. A vendégsereg, meghívott és betolakodó, ezerével tölti meg a fényesen kivilágított termeket. Zeneida ma végjátékul Semiramis végjelenetét játszotta el, s szeszélyének úgy tetszik, hogy végigjátssza még a színpadon túl is a hódító királyno szerepét. Maga körül akarja látni az imádóit, a rabszolgáit, a bolondjait. Az egész balett jelen van, ugyanabban a jelmezben, amiben a színpadon táncolt, s az énekesnok, perzsa és más fejedelemnonek öltözve, s ,velük együtt a fováros ifjú és vén »aranyfiatalsága«. Mikor a diadalmenetbol visszatéro úrhölgy ? Galban lovag karján ? megjelent a ,táncteremben, a rejtett karzat rácsozata mögül a zenekar rázendített az üdvözlo nyitányra, mely közé a vendégsereg részérol általános »hurrá« vegyült, és a közelállók siettek a kéz csókolására. Hanem a mulatságnak nem lehetett olyan simán megtörténni. Már ott várt a terem közepén, feltett kaskétával a fején, a rendorügynök hivatalos egyenruhájában. Az útját állta az úrnak és asszonyságnak, s feszes üdvözlet mellett kettos sziszegést hallatott, amit azután minden mondat végéhez is hozzátoldott, s ami annyit jelent, mint »szudár« és »szudarinya« (uram és asszonyom).?