Romantická beletria Sötét boszorkány - Nora Roberts

Sötét boszorkány - Nora Roberts

5.02 €

Iona ?Sheehan Amerikában született, de sohasem érezte otthon magát abban az országban, és a szüleivel sem tudott jó kapcsolatot kialakítani. Mindig arra vágyott, hogy szeressék és elfogadják, de mintha rossz helyen kereste volna a boldogságot. Aztán a nagymamájától megtudja, hol teljesedhetne ki az élete. Írországban, egészen pontosan Mayo megyében, a zöld erdők, dús mezők és csillogó tavak vidékén. Mert onnan származik, és nem hétköznapi örökség várja azon a helyen. Ő az egyik Sötét boszorkány a három közül, akiknek a varázsereje nemzedékről nemzedékre öröklődik. A három Sötét boszorkánynak egy időben, egy helyen kell lennie, hogy leszámolhasson ősi ellenségével, a gonosz Cabhan varázslóval. Az első Sötét boszorkány leszármazottai már évszázadok óta készülnek, várakoznak, átadva egymásnak a mesterséget és a tudást. Úgy tűnik, most elérkezett az idő. Iona mindent hátrahagyva Írországba utazik, hogy találkozzon az unokatestvéreivel, a másik két Sötét Boszorkánnyal. Végre igazi család veszi körül, és úgy érzi, hazatért. Nemsokára sor kerül Cabhan első támadására, és Ionát ez is meggyőzi arról, hogy jól döntött, helyes úton jár. Munkát vállal a közeli lovardában, és megismerkedik Boyle McGrath-szal, a lovarda egyik tulajdonosával, aki megtestesíti mindazt, amit Iona vonzónak tart egy férfiban. Iona számára elkezdődik egy új élet, tele varázslattal, sötét mágiával, a szerelem tiszta örömével, barátsággal, csalódással, fájdalommal és küzdelemmel.

Podobné produkty

A Jégcsillag felkutatása során a hat őrző Írországba...
5.02 €
A Jégcsillag felkutatása során a hat őrző Írországba kerül, ahol...
10.15 €
Caitlyn, dítě holywoodských hvězd, se stane obětí únosu, ale jako...
11.69 €
Caitlyn, dítě holywoodských hvězd, se stane obětí únosu, ale jako...
20.85 €
Az írónő három, számára legkedvesebb...
6.03 €
Az írónő három kedves kisregénye szerelemről,...
6.03 €
V Údolí ticha vrcholí rozhodující boj s královnou démonů Lilith,...
14.69 €
Az írónő három legkedvesebb, Írországban...
6.03 €
Az írónő három legkedvesebb, Írországban játszódó története: Megbabonázva...
7.66 €