Az első nagy szerelem örök. Szárnyakat ad, átformál, megtanít a másikra és önmagunkra. De mi történik, ha annak, akit szeretünk, titka van? Ha nem akar egészen a miénk lenni? Ha feláldozza magát értünk, de közben mégis megtartja a szabadságát? Szabó T. Anna (japán nevén Kyoko) egy érzékeny magyar fiú és egy rejtélyes japán festőlány szerelméről mesél egy keleti legenda alapján, egyszerre mutatva be a kamasz-szerelem időtlen idilljét és a művészlét küzdelmes mindennapjait. Mindenkinek szól, aki nem fél az ölelés erejétől, és kész megtanulni a lényeget: ha madarat szeretsz, égbolt legyél, ne kalitka. "Táltos egy pillanatra még úgy maradt, a puha fehér testnek dőlve, arra gondolt, hogy most kellene átölelni, a földre szorítani, végleg megtartani magának. Ha most rádobná a subáját, ha a hátára venné és hazavinné! Érezte a madár szívdobogását, vagy talán csak saját gyors szívverését - a doboló, követelő vért, a birtoklás vágyának erejét: enyém, enyém, enyém. És akkor a madár felsóhajtott. Egyetlen hangos, szinte emberi sóhajtás szakadt ki belőle, mint aki a magasságtól, a szabad levegőégtől búcsúzik."