Cs. P. ma otthon marad, nem vonzza a társaság. Rendet rak. Látszólag alapos, a könyvek mögé, a sötét sarkokba is benéz. Mérlegel, számot vet, (el)számol. Elszámolja magát. Maszatol. Szavakkal tisztáz. Megtöri a csendet, elhallgat, folytatja. Kidob ezt-azt. Fecseg, hazudik, halogat. Kényszeresen, újra és újra bemutatkozik, mielőtt megint nekirugaszkodna a félbeszakadt rendrakásnak - mintha nem ismernék már így is éppen elég jól a képzelt lakó- vagy inkább cellatársak: a démonai. Elsőször is a nők, akik elbántak vele. Aztán akikkel ő bánt el valamiképpen. Vagy csak ezután fog. Végül a halottai, közülök is a legfontosabb, akinek alakja átjárja a többiekét is. Bármerre jár az összecsúszott portrék zajában, Cs. P. igazából mindig ugyanoda igyekszik: a saját, napokra tördelt rendje felé. Miközben ez a rend teremti meg őt. Nem mindig a sorok végén lesz vége egy mondatnak, az élet már csak ilyen. Csider István Zoltán költészete, ezt a tapasztalatot viszi színre, ég ha ez sokszor fekete egy-egy árnyalata is. Iróniával keretez. A veszteségek felől, a gyászból tekint az élet lehetőségeire. A Rendrakás páratlanul érzékeny, rendkívüli és rendeb belüli debütálás. Komor ünnep világló kontrasztok játékával. Csider István Zoltán 1980-ban született Mezőtúron. Verset, slamet, újságot és rapet ír. Szövegeit többek között az Élet és Irodalom, a Holmi, a Műút, a Pannonhalmi Szemle és az S*10 közölte. Budapesten él. Ez az első kötete.