Astronómia, vesmír, fyzika Rakétaemberek - Robert Kurson

Rakétaemberek - Robert Kurson

7.54 €

1968 egy történelmi viharokkal és viszályokkal terhes év volt – végrehajtották a Tet-offenzívát, meggyilkolták Martin Luther Kinget és Robert Kennedyt, Chicagóban a Demokrata Párt országos konvenciója idején zavargások törtek ki. Ilyen nyomás alatt kellett végrehajtani az Apollo–8 küldetését, Amerika nagyságának legmerészebb és legkockázatosabb próbáját. Magával ragadó és szakavatott beszámolójában Robert Kurson a három űrhajóst és családjaikat állítja a történet középpontjába: a parancsnok Frank Bormant, az utolsó küldetésére induló, küzdő típusú embert, az álmodozó Jim Lovellt, aki gyermekkora óta arra vágyott, hogy egy rakétával elrepüljön a Holdra, és Bill Anderst, a fiatal nukleáris mérnököt és vadászpilótát, aki első űrrepülésére indult. Robert Kurson több száz óra időtartamban készített interjúkat az űrhajósokkal, szeretteikkel, a NASA munkatársaival és szakértők sokaságával, életszerűen felelevenítve a felejthetetlen részleteket Amerika történetének legnagyszerűbb óráiról. Megtörtént eseményeket feldolgozó thrillerjében Kurson feltárja az űrhajósokra leselkedő veszélyeket és bemutatja rendkívüli bátorságukat, amelynek köszönhetően az emberiség először távolodott el a Földtől – és érkezett meg egy idegen világ közelébe.

Podobné produkty

1968 egy történelmi viharokkal és viszályokkal terhes év volt – végrehajtották...
15.3 €
1968 egy történelmi viharokkal és viszályokkal...
7.54 €
Dobrodružný thriller vyprávějící skutečný příběh dvou lovců pokladů,...
12.34 €
Blíží se konec roku 1944 a nacistické Německo vkládá všechny své...
14.19 €
Blíží se konec roku 1944 a nacistické Německo vkládá všechny své...
16.03 €
Ismerd meg a földkerekség legcukibb mopszát! Név: Buborék Báró BECENÉV:...
7.66 €
Mazsolás nagymama és unokája, András, nem mindennapi mesemondó-páros:...
8 €
Raketa MS Pro obsahuje penu s dvojitou hustotou, high-tech karbón...
200 €
Raketa LS Pro obsahuje penu s dvojitou hustotou, high-tech karbón...
200 €