A monográfia az 1956 utáni tájékoztatás- és médiapolitikai folyamatok feltárására tesz kísérletet, elsősorban a hatalom és újságírás közti viszonyrendszerre koncentrálva. Bemutatja a hatalom eszközeit a szerkesztőségek munkájának irányítására, kézben tartására, nyomon követi a hatalom nyilvánossággal kapcsolatos álláspontjának, elképzeléseinek változásait. Rákérdez ennek eredményére, feltárva a nyilvánosság szerkezetében végbemenő eltolódásokat, illetve megrajzolja a „másik fél”, az újságíró-társdalom fejlődésének ívét. Siebert, Peterson és Schramm A sajtó négy elmélete című munkája óta közhelyszámba megy, hogy az adott politikai rendszer alapvetően meghatározza a sajtó működését. Harold Lasswell nyomán pedig a kommunikációkutatásban a „mit” (tartalom), a „ki” (irányítás) és a „kinek a számára” (közönség) kérdései kerültek a középpontba. A monográfia elsődlegesen a középső kérdés megválaszolására, a hatalom és az újságírásban dolgozók bonyolult viszonyrendszerének feltárására tesz kísérletet, miközben igyekszik nem megfeledkezni a másik két problémáról, és hozzátenni a „hogyan” problematikáját.