Svetová beletria Ötven szó az esőre - Asha Lemmie

Ötven szó az esőre - Asha Lemmie

13.18 €

"Nem kérdezősködsz, nem küzdesz, nem ellenkezel." 1948-ban ezzel az intelemmel hagyta az anyja a nyolcéves Norikót a nagyhatalmú Kamiza család birtokának a kapujában. És Nori szót fogad. Nem kérdezi, miért hagyta el az anyja, sem azt, miért zárják egy padlásszobába, és zokszó nélkül tűri a mindennapos vegyszeres fürdőket, amivel ki akarják fehéríteni a bőrét. Nori szerelemgyerek, egy japán nemesúr ágyasának és egy afroamerikai katonának a lánya. Rideg nagyanyja gyűlöli, mert a létezése foltot ejtett a család becsületén, és csak azért fogadja be, hogy elrejtse a világ elől. Az intelligens kislány pontosan érzi, hogy a mássága az oka az elutasításnak, és mindenben engedelmeskedik. Amikor három év múlva váratlanul megjelenik a birtokon a néhány évvel idősebb féltestvére, Akira, a két gyerek között erős kötelék szövődik. A tehetséges hegedűművész fiú tanítgatja a húgát, és a zenén keresztül új világ tárul Nori elé, ami végérvényesen megváltoztatja mindkettőjük életét. Nori ráébred, hogy igenis van helye a világban, és bármily nagy árat fizet is érte, érdemes harcolnia a szabadságáért. "Szívszorító történet szerelemről és veszteségről, előítéletekről és fájdalomról, a kötelékekről, amelyek összetartanak egy családot." Kristin Hannah Asha Lemmie a Boston College-ban diplomázott: irodalmat és kreatív írást tanult, majd New Yorkba költözött, és a könyvkiadásban helyezkedett el. Egyedi nézőpontból elmesélt történelmi regényeket ír, és az idejét New York, London és Kiotó között osztja meg.

Podobné produkty

"Nem kérdezősködsz, nem küzdesz, nem ellenkezel." 1948-ban ezzel...
13.18 €
Új sorozat indul Vámos Miklós könyveiből. Karcsú Könyvek Pontos történetek...
12.26 €
1328. Lackfi István éppen visegrádi házában igyekszik felépülni az...
12.58 €
Az ötvenes évekről ma a legtöbb ember csak néhány gyászos és tragikus...
13.79 €
A negyvenesévek második felét, az ötvenes évek elejét nagy (vagy...
12.1 €
"Az angyalok éppoly láthatatlanok, mint a lélek. De ahogyan a lélek,...
8.25 €
Dr. Erdélyi László ötven történelmi tárgyú írást gyűjtött össze jelen...
10.73 €
Valószínűleg ittál már Coca-Colát, vagy vásároltál egy IKEA-áruházban,...
30.5 €