A XIX. század végére Európa számos országában szabadkőműves kormányok alakultak. A titkosan működő szervezet egyre nagyobb befolyásra tett szert a nemzetállamok fölött, és mint egy pók, elkezdte behálózni azokat a területeket, amelyeket meghódításra szemelt ki. Ebbe a körbe tartozott a Magyar Királyság is. Már az 1890-es években a budapesti vezetésű páholyok államot képeztek az államban. Titkos összejöveteleiken olyan dokumentumokat szerkesztettek a társadalom átalakítására, amelyeket a magyar Országgyűlés később már törvényként fogadott el. A szabadkőművesek ugyanis szinte minden pártban befolyásos pozícióban voltak. Mindezekről az ország közvéleménye semmit sem tudott. A történések hátterét Raffay Ernő már több könyvében megírta, ám most először kerül sor arra, hogy csak és kifejezetten szabadkőműves dokumentumokat felvonultatva ismerteti azokat a páholy-törekvéseket, amelyeknek legfontosabb céljuk volt, hogy Magyarországból szabadkőműves köztársaságot hozzanak létre. Az összeomlás előtti két-három évtizedben a szabadkőművesek lényegében minden kérdésben a magyar érdekekkel szemben foglaltak állást, ezzel is elősegítve azt a bomlasztási folyamatot, melynek vége Magyarország szinte teljes megsemmisülésével járt.