Politológia Neoliberális hegemónia Magyarországon - Attila Antal

Neoliberális hegemónia Magyarországon - Attila Antal

6.03 €

Ez a kötet a Progress Alapítvány gondozásában jelenik meg, és szorosan illeszkedik a baloldali progresszív értékek és a közpolitikai kutatások támogatása iránt elkötelezett Alapítvány eddigi könyveinek és projektjeinek sorába. Olyan témával foglalkozik, amelynek célja a baloldali politika elméleti újraalapozása. Ugyanakkor ezzel a témával, a neoliberalizmus kritikájával a rendszerváltás utáni baloldal egészen sokáig nem tudott és nem is akart semmit sem kezdeni. Ezen kívánunk változtatni: a tanulmányok a legjelentősebb és legszélesebb körű nemzetközi szakirodalmat vonultatják fel annak érdekében, hogy behozzák Magyarországra azokat a kritikai hangokat, amelyek régóta a baloldali megújulás fő pillérének tekintik a neoliberalizmus és a neoliberális globalizáció alapvető kritikáját. A kötet részben a Progress Alapítvány 2018. október 11-i Neoliberalizmus és neopopulizmus magyar és kelet-európai kontextusban című konferenciáján elhangzott egyes előadások továbbgondolt változata, illetve a konferencián nem szereplő témák is helyet kaptak benne. A kötetet két szempontra tekintettel állítottuk össze: egyrészt meg akarjuk ismertetni a hazai közönséggel a neoliberalizmus kritikájával foglalkozó alapvető irodalmat, másrészt pedig a neoliberalizmus keretrendszerében szeretnénk bemutatni a késő Kádár-rendszertől kezdve egészen az Orbán-rendszerig a hazai politikai, gazdasági és társadalmi változásokat.

Podobné produkty

Ez a kötet a Progress Alapítvány gondozásában...
6.03 €
Jelen munka – a nemzetmeghatározásokat nem szem elől tévesztve –...
7.57 €
Kniha je určena studentům a badatelům se zájmem o hlubší pochopení...
15.15 €
Kniha je určena studentům a badatelům se zájmem o hlubší pochopení...
8 €
Zbierka troch noviel Dávaj pozor na obličky, Malasaňa a Hegemónia...
7.6 €
V pokračování románu Enderův stín je po válce. Lidstvo zachránil...
18.18 €
Publikace knihy Hegemonie a socialistická strategie zpřístupní čtenářům...
13.59 €
"Az 1500 szót tartalmazó ukrán-magyar képes szótár ideális kísérőnk...
9.34 €
A háborúnak vége, Ender Wiggin és ragyogóan...
5.11 €