Pre deti a mládež - ostatné Mindentudó Gergely bácsi - Géza Gárdonyi

Mindentudó Gergely bácsi - Géza Gárdonyi

4.93 €

Ti, akik e sorokat olvastátok, talán nem is tudjátok mindannyian, hogy aki e könyvecskét megírta nektek, már néhány éve elköltözött az élők sorából. Eltávozott az angyalok hazájába, mert hiszen rég elmondta minden meséjét, leírta minden gondolatát. Most bizonyára ott járkál ő valahol a csillagos égnek kék országában, ahol a Hetedhétország fényessége ragyog, ahol örökké élnek az emberek s ahol a könny, ha néha-néha meg is terem, gyorsan aláhull a messzeségbe, a Földre. Ha majd ti is megöregesztek, mint a Nagyapó vagy a Mindentudó Gergely bácsi, ti is eljuttok majd őhozzá s meglátjátok mennyire örül majd nektek, megsimogatja orcátokat s boldog örömmel ölel benneteket a szívére. E könyvben itthagyta leírva az ő élő szavát. Leírta úgy a maga módja szerint. Talán nem pontosan azon a módon, ahogy nektek a helyesírást tanító bácsi magyarázza. De azért ne vegyétek ezt tőle rossznéven és ne is kövessétek őt ebben a tekintetben. Az iskolában írjatok úgy, mint eddig. Mert ahogy ez a könyv van írva, így csak annak szabad írni, aki már a mesék országában jár és akit a lányok-fiúk csak így ismernek: Nagyapó! Vagy: Mindentudó Gergely bácsi.

Podobné produkty

Ti, akik e sorokat olvastátok, talán nem is tudjátok mindannyian,...
4.93 €
Egy új technológiai forradalom küszöbén, az éghajlatváltozás súlyos...
25.56 €
Ebben a könyvében George Goldwind Angliában, egy fiatal pár halálos...
3.53 €
A Mindentudás zsebkönyvek sorozat legújabb tagjaként a Német nyelvtan...
3.58 €
John Minute – aki jelentős vagyont szerzett Rodéziában,...
2.5 €
„A ?42-es egy szép szám, amit hazavihetsz és bemutathatsz a családodnak.”Douglas...
20.18 €
"Mikor végezzük el az évszaknak megfelelő kerti munkákat a gyümölcsösben...
10.11 €
Sötétben tapogatózol, ha pénzügyekről van szó? Összekevered a bankot...
10.7 €
"Hogyan tegyük kiskertünket egyszerűen, gyorsan a pihenés és a nyugalom...
10.11 €