Svetová beletria Minden, amit megbántam - Mikki Brammer,András Barkóczi

Minden, amit megbántam - Mikki Brammer,András Barkóczi

12.04 €

Attól a naptól fogva, hogy az óvó bácsija összeesett, majd meghalt, miközben Nyúl Péter kalandjait mesélte a gyerekeknek, Clover Brooks erősebb köteléket érzett a haldoklókhoz, mint az élőkhöz. Mióta pedig imádott nagypapája, aki felnevelte, magányosan halt meg, mert ő épp Ázsiában utazgatott, Clover haláldúlaként dolgozik New Yorkban: annak szenteli életét, hogy végstádiumban lévő betegeket kísérjen el utolsó lelki útjukon: segítsen nekik elfogadni az elkerülhetetlent, és megbékélni önmagukkal, bármilyen hibákat követtek is el életük során. Clover olyan sok időt tölt haldoklókkal, hogy közben elfelejti - vagy nem meri - a saját életét élni. Nem akar senkit igazán közel engedni magához, mert az kockázatos: ha szeret valakit, akkor elkerülhetetlen, hogy egy nap elveszítse... Így él harminchat éves koráig, amikor egyszer csak - egy kedves öregasszonynak köszönhetően, aki elmeséli neki nagy szerelmének történetét -, nagyot fordul Clover élete: kénytelen lesz végre önmaga lelkének a mélyére nézni, és kideríteni, hogy igazából mire is vágyik. De vajon lesz-e bátorsága hozzá, hogy elinduljon a saját útján?

Podobné produkty

Attól a naptól fogva, hogy az óvó bácsija összeesett, majd meghalt,...
12.04 €
Szeretetlenségembol eredendoen születtek ezek a versek, költemények,...
2.25 €
Ő a boldogság és a fájdalom, a békesség és a küzdelem, az életem...
9.63 €
"Egész egyszerűen TÖKÉLETES alkotás." - Wrapped Up in Reading Book...
12.26 €
Az életed a kezemben van Tizenöt éves koromban egy puskagolyó megváltoztatta...
13.38 €
Reprezentativní výbor, který připravila Radka Rubilina, poprvé v...
5.15 €
Minden kezdet előtt kell, hogy legyen egy vég Chloe Marston összetört...
13.36 €
Jedinečná publikácia podáva zrozumiteľným jazykom odborne spracovanú...
46.55 €
Jack Benneth a legendás elemző ismét szembeszáll az Egyesült Államok...
2.52 €