Andrej Nikolaidis egyike annak a néhány fiatal montenegrói írónak, akik hazájuk irodalmát "egy mozdulattal átemelték a tizenkilencedik századból a huszonegyedikbe" (Dalibor Simpraga). A kötet az író két, témájában és stílusában lazán egymáshoz kapcsolódó regényét tartalmazza. A Mimesis egy Konstantin Teofilis nevű fiatalember monológja, amelynek középpontjában az a dilemma áll, hogy a főhős maradjon-e egyszerre gyűlölt és szeretett hazájában, vagy menjen egy lány után Nyugat-Európába. Miközben élete legfontosabb döntését próbálja meghozni, mondatról mondatra szövődik ez az egyedi hangú textus, melynek tragikomikus egyvelegében egymás mellé kerül a merev patriarchális és a fogyasztói társadalom, a hősi epika és a rockzene, és bepillantást nyerünk Montenegro mindennapi életébe egy városi fiatal nézőpontjából. Vicces, ugyanakkor megható szöveg, amely mesterien rendezi anyagát az emlékek és benyomások kaleidoszkópjává. A Fiam című regény egyetlen éjszaka eseményeit beszéli el. Főhőse (akit ugyancsak Konstantinnak hívnak, és szintén író) ezúttal is egyes szám első személyben szól az olvasóhoz. A férfi személyes kapcsolatai a mélyponton: az amúgy a szomszéd házban élő apjával hosszú évek óta nem beszél, a felesége pedig most hagyta el. Nem találva a helyét otthon, útnak indul Ulcinjban, a tengerparti városi éjszakában. Útja során különféle alakokkal elegyedik szóba, akik mintha mindannyian egy Bulgakov-regényből léptek volna elő. Az eseménydús éjszaka felszíne alatt bontakozik ki a szöveg vissza-visszatérő alaptémája, apa és fiú ellentmondásos viszonya. A regény, mellyel szerzője elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját, mágikus éjszakai utazás egy ősi városban, olyan úton, amely az emberi létezés legmélyére vezet.