Politológia Milyen Magyarország? Milyen Európa? - Ervin Csizmadia

Milyen Magyarország? Milyen Európa? - Ervin Csizmadia

12.87 €

A magyar politikai gondolkodás történetében mindig is fontos szerepet játszott Nyugat-Európa. Sokat tudunk arról, hogy a nyugati minták hazai átvételéről és meghonosításáról hogyan gondolkodtak a liberális és a baloldalon, de viszonylag keveset arról, hogy miképpen vélekedik erről a kérdésről a széles értelemben vett hazai jobboldal. Holott, ha jobban utánanézünk, számos érdekes szöveget találunk konzervatív szerzők tollából, s ezek segítségével jobban megismerhetjük ennek a politikai tábornak a gondolkodásmódját. Ennek a kötetnek az összeállítását az motiválta, hogy árnyaljunk azon a képen, amely szerint a jobboldal nagy része Magyarországon Európa- ellenes volt. Természetesen találhatunk ilyen szerzőket is, de a kötetbe inkább olyanokat válogattunk, akik nem feltétlen Európa ellenében, igaz, Európáról a bal- és a liberális oldaltól éltérően gondolkodtak. Továbbá olyan szerzőket, akik rámutatnak arra, hogy a nyugati vívmányok itthoni átültetéséből nem feltétlenül a nyugatira egy az egyben hasonlító intézmények és magatartások jönnek létre. De a kötetet nem csak azért állítottam össze, hogy újabb neveket ássak elő a múlt törmelékei alól. Hanem azért, mert ezek a szövegek némi támpontot adhatnak a mai magyar jobboldal értelmezéséhez is. Természetesen túlzás lenne direkt átfedéseket várnunk e régi szövegek és a manapság megfogalmazott kormányzati gondolatok között. De talán bizonyos szemléleti hasonlóságok kimutathatók a régi szerzők egynémelyike és a mai utódok között. Összességében tehát a fő cél az, hogy többet tudjunk a jobboldalhoz köthető eszme- és elmélettörténeti előzményekről. Az olvasó tizenhét magyar politikai gondolkodó szövegét olvashatja tematikus fejezetekbe rendezve.

Podobné produkty

A magyar politikai gondolkodás történetében mindig is fontos szerepet...
12.87 €
A Geovízió című kétkötetes könyv egy geográfus szemével keresi a...
8.81 €
Globalization has entered a new period, the age of technology and...
6.3 €
Térben és időben különleges geopillanat részesei vagyunk, új értékrend...
4.77 €
Milyenek is a magyarok? Kevés beszédű, magányos cowboyok és kocsmai...
8.03 €
Mi történik, amikor a politikatudós nem vaskos...
6.28 €
Príprava jedál pod holým nebom je zakódovaná v génoch človeka a v...
5.61 €
Valóságos irodalom- és színháztörténeti remekmű Csizmadia Éva legújabb...
10.96 €
Ebből a kemény lapokból álló könyvecskéből A csizmás kandúr kedves...
3.37 €