Politológia Másként - Viktor Orbán

Másként - Viktor Orbán

32.11 €

A politikában az a legszebb és egyúttal a legnehezebb dolog is, hogy nincs világos definíciója. Természetesen nagyjából mindenki tudja, miről beszélünk, aki ezt a szót hallja. A legtöbben közös ügyek képviseletére, a hatalom gyakorlására, valamint az erőforrásokkal való gazdálkodásra gondolnak. S ez igaz is. Ám a politikát művelőknek – akárcsak a művészeknek – van egy nagy kiváltságuk, mégpedig az, hogy maguk húzzák meg munkájuk határait. Ezért van politikusból is éppoly sokféle, mint zeneszerzőből vagy festőből. Én mindig szívesen éltem a határok kitolásának lehetőségével, amely azonban sohasem tetszés szerinti, ízlésbeli és végképp nem korlátlan szabadságot jelentett. Inkább a főszolga szabadságát arra, hogy eldöntse, mivel és hogyan tudja legjobban szolgálni a rábízottak ügyét. Mindig örültem, ha maradt időm és erőm ki- vagy elkalandozni a politika hatalmi gépezetének hatósugarán túlra. Ilyenkor ugyanaz a cél és meggyőződés vezetett, mint a politika szokásos napi malmában: mozgósítani a magyar nemzet erőforrásait, ahol pedig még hiányok vannak, ott létrehozni azokat a szellemi és lelki erőket, amelyek segítségével ismét elfoglalhatjuk a világban azt a helyet, amit ez a nép tehetsége, jelleme és történelme alapján megérdemel. Ebből a szándékból születtek az itt közölt beszédek. Köszönet a kiadónak, amely ehhez segédkezet nyújtott, és összeállította ezt a válogatást. Magam sem tudtam volna jobban. Budapest, 2023. november Orbán Viktor

Podobné produkty

A politikában az a legszebb és egyúttal a legnehezebb dolog is, hogy...
32.11 €
Ebben a könyvben rengeteg véleményt olvashatunk egyetlen politikussal...
9.17 €
Amélie Poinssot ablakot nyit egy hatalmi rendszer mechanizmusaira....
5.02 €
How could Viktor Orbán and the party alliance lined up behind him...
9.56 €
Jókor ?lenni jó helyen vagy rosszkor lenni rossz helyen – melyik...
7.86 €
Támadás kívülről, belülről, minden irányból a magyarok ellen. Lucifer...
10.56 €
Ez a könyv a fényről szól, az árnyékokról, a munkáról és a reményről....
12.43 €
Miután az ambiciózus újságíró-gyakornok, Hollád Liza megírta cikkét...
11.88 €
A Találkozzunk Toscanában! című regény folytatásában Paul Stuartot...
10.7 €