Výchova, cvičenie a hry s deťmi „majd lesz időd magadra, amikor a gyerek alszik” - Suzy K. Quinn

„majd lesz időd magadra, amikor a gyerek alszik” - Suzy K. Quinn

12.26 €

„Hangosan nevettem!" – Diary of a Book Mum „Imádtam az őszinteségét." – Busy Mama Book Club Suzy és Demi gondtalanul élték húszas éveiket. Jól érezték magukat, nem kellett nagy döntéseket hozniuk. Aztán egy nap elhatározták, hogy gyereket vállalnak. Viszlát, lusta hétvégék, üdv nektek, álmatlan éjszakák, viták és ipari mennyiségű csoki! A nagy életmódváltás közepette Suzy rájött, hogy a legtöbb szülőknek szóló tanács enyhén szólva fenntartással kezelendő. De leginkább semmire se megy velük az ember. 1. Az újszülöttek állandóan alszanak 2. A szoptatás alatt könnyebben lefogysz 3. A második terhességnél már minden sokkal egyszerűbb 4. Az első év után jobban élvezed majd Suzy K. Quinn, New York Times bestsellerszerző kíméletlen igazságai hamar célba találnak. A szülőség számos oldalát mutatja be, a szép mellett a kihívásokkal telit is, és valamennyi olvasónak segítséget nyújthat a szemléletével, a tökéletes szülő mítoszának elengedésével. Bátran kijelenthetjük, hogy leplezetlen őszinteségével és humorával szülők ezreinek kedvence lett. Szórakoztató sikerkönyve végre magyarul is megjelenik.

Podobné produkty

„Hangosan ?nevettem!” – Diary of a Book Mum „Imádtam az őszinteségét.”...
8.83 €
„Hangosan nevettem!" – Diary of a Book Mum „Imádtam az őszinteségét."...
12.26 €
Po Bronson és Ashley Merryman műve 2009 egyik legnagyobb példányszámban...
11.5 €
Hogyan segítsünk gyermekünknek eligazodni a kamaszkor viharos éveiben,...
9.37 €
Hogyan segítsünk gyermekünknek eligazodni a kamaszkor viharos éveiben,...
7.06 €
És te mennyi idő alatt halsz meg? Raquel, egy fiatal, élete mélypontját...
12.58 €
HA AZ ÉLET SAROKBA SZORÍT, MARADJ OTTHON A S*GGEDEN, ÉS KEZDJ MAGADDAL...
6.13 €
"„Visszatartom a dühömet. Ha kiengedném, akkor...
7.95 €
Az elmúlt években öt kiadást megélt Első képes szótáram , új illusztrációkkal...
4.57 €