Cestopisy Magyarország - Claudia Sugliano

Magyarország - Claudia Sugliano

16.93 €

Immár több mint ezer esztendő telt el azóta, hogy a magyarok Ázsiából érkezett új, harcos népe a legendás Árpád fejedelem vezetésével megtelepedett a Duna völgyében. Történelmét a későbbiekben is olyan nagyszabású személyiségek alakították, mint az államalapító I. István, a szent király vagy Hunyadi Mátyás, akinek uralkodása alatt a fénykorát élő Magyarországon otthonra lelt az olasz reneszánsz művészete. A XVI. sz. közepétől a XVII. sz. végéig tartó török uralmat Habsburg-elnyomás váltotta föl, ami 1918-ig, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásáig tartott. Magyarország súlyos árat fizetett szabadságáért. A II. világháború után a szovjet érdekszférába került, ahonnan csak 1990-ben szabadult, s lett végre demokratikus köztársaság. A jelennel immár békés harmóniában élő múlt jeleit Európa egyik legelragadóbb városában, a római korig visszanyúló történelmi emlékekben, műkincsekben gazdag Duna menti Budapesten éppúgy föllelhetjük, mint a többi ősi városban, Esztergomban és Győrben, Egerben és Sopronban, vagy a magasba törő bencés apátságban, Pannonhalmán.A néphagyományokban gazdag ország varázsát csodálatos tájak teljesítik ki: a festői Dunakanyar, a puszta, amelynek végeláthatatlan zöldjét legelésző juhnyájak tarkítják, s a szőlőkkel övezett Balaton, a "magyar tenger" ezüstösen csillogó tükörsima víztükre. A Szerzőről: CLAUDIA SUGLIANO, szabadúszó újságíró, számos napilap és folyóirat munkatársa. Főleg kelet-európai országokkal foglalkozik. Orosz nyelvű tolmács és fordító, többször járt Oroszországban, a Cseh Köztársaságban, Magyarországon és Lengyelországban. A szerzőtől megjelent a Világ legszebb helyei sorozatban: Prága, Szentpétervár

Podobné produkty

Immár több mint ezer esztendő telt el azóta, hogy a magyarok Ázsiából...
16.93 €
Az Osiris Kiadó három kötetes Trianon antológiát ad ki a Trianoni...
30.58 €
Magyarország egyhelyben toporog. Évtizedek óta megoldatlan problémákat...
15.26 €
A 21. század első két évtizede nem tartozik az emberiség történelmének...
15.3 €
Egy átfogó könyv Magyarország megyéiről. Minden megye önállóan kapott...
6.75 €
Egy átfogó könyv Magyarország megyéiről. Minden megye önállóan kapott...
7.63 €
A 444 kalauza mindenhez, ami jó ebben az országban. Frissített, 2020-as...
15.3 €
Egy új sorozat első tagja, amely bemutatja az ország közkedvelt és...
6.1 €
"A világon példátlan, hogy egy olyan, viszonylag kis területen, mint...
18.25 €