A Maestro! a komolyzenéről szóló könyvek között világviszonylatban kimagasló példányszámban fogyott. Kezdetben - különösen Nagy-Britanniában - rosszul fogadták, mert szentségtörésnek tartották, hogy bemutatom a múlt és jelen karmestereinek gyarlóságait. "Ez talán a legundorítóbb könyv, amit valaha olvastam." (Michael Tanner) Idővel azonban olyannyira elfogadták a könyv igazságait, hogy azok szinte közhelyesültek. A vád, amellyel elsőként én illettem őket, hogy a hatalom és a pénz érdekében elárulták a hivatásukat, mára bizonyított ténnyé lett. Könyvem célja megvizsgálni a karmesterek hatalmának eredetét és természetét, valamint hatását hivatásuk jelenlegi hanyatlására. "Aki semmit sem tud a hatalomról, sorra minden ismertetőjegyét felfedezheti, ha jól megfigyeli a karmestert." (Elias Canetti) "Hogy mi kell a felemelkedéshez? Nem sztárolás és sztárok, hanem a mű, a szerző szándékainak és a közönségnek a tisztelete. Jó kritika, amely hiteles értékmérője tud lenni rangnak és teljesítménynek. És az államnak - polgárai lelki egészségének védelmében - legalább úgy kellene támogatnia a komolyzenét, mint azt a nagy nemzetközi cégek térnyerése előtt, a hatvanas évek elején tette." (Norman Lebrecht) Nem játszik hangszeren, nem okoz lármát, és mégis a zeneteremtés képzetét kelti. A mesterség a tizenkilencedik század közepén alakult ki, mikor a zeneszerzők felmondták a felelősséget partitúráik vezényléséért. Százhúsz esztendő alatt a karmester a zeneszerző udvarának alázatos szolgájából a zenei sors urává emelkedett. A vezénylés ködös és meghatározatlan természetét tekintve egy jó karmester művészetét lehetetlen definiálni. Valamely maestro képességeinek vegypróbája, hogy hogyan hat egy megállapodott társulatra. A jó karmester életet lehel az új műbe. "Az előadás nem kottaolvasás, hanem értelmezés." (Fischer Ádám)