Biológia, fauna a flóra Madarakról mindenkinek - Egon Schmidt

Madarakról mindenkinek - Egon Schmidt

7.54 €

Az ?eredeti kötet Schmidt Egon író, ornitológus első könyveként, 1970-ben jelent meg, s óriási sikert aratott. A 2009-ben Kossuth-díjjal is kitüntetett szerzőnek azóta mintegy 70 műve látott napvilágot, melyek az állatokról – elsősorban madarakról – szólnak, s tükrözik mély természetszeretetét, lelkes rajongását a madarak s elhivatottságát a madárvédelem iránt. Számos könyvében hitet tesz a „nagybetűs” Természet, a madárvilág megóvása mellett. Az alkotó, gondolkodó s a természetet közelről ismerő szerző írásainak célja mindig „az ezerarcú, de sajnos ezer sebből is vérző” természet védelme, féltő szeretete. A Madarakról – mindenkinek könnyed stílusú, olvasmányos munka, melynek nagy előnye, hogy nem a szerző által kieszelt témákat pendíti meg, hanem azokra a kérdésekre válaszol, amelyeket érdeklődők tettek fel a Magyar Madártani Egyesület tájékoztató telefonvonalán. A kötet beszél a seregély hangutánzó képességéről és gazdasági problémáiról, az urbanizált környezetben élő fekete rigók fiókáiról és általában a madárfióka-etetésről, majd az egész madárurbanizáció-kérdésről, a dunai sirályokról, a budapesti verebekről. A könyv további témái közé tartoznak a budapesti parkok téli madárvendégei, az amatőr madármegfigyelés módjai, a madarak téli gondozása, etetése, a madártelepítés. A szerző bemutatja az egyre fogyatkozó számú fajokat, a puszta madarait, tájékoztat ad a madárvonulásról, a gyűrűzésről, valamint a természetvédelem madártani vonatkozásairól. Végül a könyvet színesíti, hogy néhány szó esik a ,.repülő drágakövekről", a kolibrikról. A csaknem fél évszázada megjelent művet aktualizált tartalommal és a legkiválóbb természetfotósaink friss felvételeivel jelentetjük meg.    

Podobné produkty

Az ?eredeti kötet Schmidt Egon író, ornitológus...
7.54 €
Jake Whyte, az Ausztráliából érkezett...
6.28 €
Az Osztrák-Magyar Monarchia az 1900-as évek elején Európa egyik legerőteljesebb...
12.23 €
"JÓGA mindenkinek! Ha ez a madár meg tudja csinálni, akkor BÁRKI...
13.37 €
A minket körülvevő világ kicsiknek, nagyoknak egyaránt sok izgalmat...
2.45 €
Fenséges szirti sas köröz a hegyek fölött. Egerészölyv ül a kerítésoszlopon,...
7.47 €
INGYENES ONLINE HANGANYAGGAL! TANULJ MEG ÉS GYAKOROLJ 1000 NÉMET...
18.08 €
INGYENES ONLINE HANGANYAGGAL! TANULJ MEG ÉS GYAKOROLJ 1000 OLASZ...
19.27 €
INGYENES ONLINE HANGANYAGGAL! TANULJ MEG ÉS GYAKOROLJ 1000 FRANCIA...
19.27 €