Önéletírásának elso kötetében Tatay Sándor ifjúkorának mozgalmas, kalandokban, élményekben bovelkedo éveit idézi. Jókedvuen, öniróniával és némi nosztalgiával, az önigazolás, az önmagát hossé avató magyarázkodást elkerülve mesél ?lodörgéseirol?: változatos színhelyeken változatos foglalkozásokról, érdekes találkozásokról, sokféle barátról, ismerosrol. Kalandozásainak fobb állomásai: a szarvasi gimnáziumi évek utána soproni teológia, ahol a kollégisták elso számú szórakoztatója és viccmestere, regényíró és könyvkiadó, utcalányok megmentoje és a szépséges Kanizsai lányok odaadó rajongója. A teológusból ? merész váltással ? az országutak vándora lesz. Bécsben filmgyári statiszta és kávéházi törzstag, buzgó könyvtárlátogató és áldozatkész hosszerelmes. Koszegen hónapokig sikeres grafológus, Pesten néhány napig színinövendék, végül Pécsett bölcsészhallgató. A vele és körülötte történt események szórakoztató, mulatságos elbeszélése során felidézi a színhelyeket is: a bakonytamási otthon, a parókia hangulatát, a soproni teológia hétköznapjait, a bécsi kávéházak világát. Emlékezetes portrékban örökíti meg akkori életének szereploit: tanárait, szüleit, barátait és alkalmi ismeroseit, teológus kollégáit és pécsi íróbarátait. Weöres Sándort, Takáts Gyulát, Várkonyi Nándort és a Pécsre látogató Berda Józsefet.