Biografie - ostatné Lily fogadalma - Lily Ebertová,Dov Forman

Lily fogadalma - Lily Ebertová,Dov Forman

6.28 €

Hogyan éltem túl Auschwitzot, és merítettem erőt a továbblépéshez Lily Ebert holokauszt-túlélő, aki a TikTokon beszél arról, hogyan élte meg Auschwitzot, a haláltábort. Amikor 1945-ben kiszabadult, egy amerikai zsidó katona adott neki egy bankót, amire azt írta: „Sok szerencsét, és sok boldogságot.” Lily dédunokája, Dov a közösségi hálón akarta felkutatni a katonát és leszármazottait, és ezzel az immár kilencvenhat esztendős Lily egy csapásra a világsajtó szalagcímei között találta magát. Annak idején megfogadta: ha túléli a tábort, mindenkinek elmondja, mi az igazság Auschwitzról. És most elérkezett az ideje. Szívbe markoló, ahogy Magyarországról ír, boldog gyermekkoráról, aztán meg arról, hogy 1944-ben, amikor megérkeztek Auschwitzba, az édesanyja, az öccse és egyik húga életét vesztette. Eltökélte, hogy a másik két húgára nagyon vigyázni fog. Érzékletesen írja le a tábor embertelen körülményeit, és azokat az apró győzelmeket, amelyek erőt adtak neki.   Lilyt rengeteg veszteség érte, de aztán sikerült új életet kezdenie. Nem volt könnyű, a gyász mindvégig ott maradt a szívében, de hallgatóságot talált, és beszámolóiban felfénylik a remény, hogy ilyen alávaló gonoszság soha többé nem történhet a világban.   A 97 éves Lily Ebertre figyel a világ!Az Index, a HVG, a 24.hu, a 444 cikkei Lily fogadalmáról a linkekre kattintva olvashatók. Lily nemcsak azt ígérte meg apjának a halálos ágyán, hogy nagyobb testvérként vigyáz a kisebbekre, de Auschwitzban megfogadta magában: ha ezt túléli, mindent elkövet azért, hogy mesélhessen a táborban elszenvedett élményeiről, amiből a világ okulhat. Mindkét ígéretét megtartotta. Renével és Pirivel a koncentrációs és a munkatábort is túlélték. És a másik fogadalom? Amikor a COVID-korlátozások miatt nem járhatott már iskolákba, rendezvényekre, hogy személyesen meséljen a holokausztról, amely addigi missziója volt, dédunokája létrehozott neki egy TikTok-fiókot. Azóta a 97 éves Lily Ebert a közö

Podobné produkty

Hogyan éltem túl Auschwitzot, és merítettem...
6.28 €
Dojímavá kniha o sile nádeje a lásky, ktoré prekonajú aj to najhoršie...
7.99 €
Románové zpracování příběhu, který v roce pandemie zaplnil titulky...
12.21 €
S predhovorom Jeho kráľovskej výsosti princa z Walesu. Skutočný príbeh...
10.9 €
Když Lily deportovali do Osvětimi, slíbila si, že jednou bude šířit...
13.29 €
UCTÍVANÝ, ZAHRNOVANÝ LICHOTKAMI, OBÁVANÝ Fridrich zvaný Barbarossa...
13.69 €
Konec roku 1815. Mladá vdova Henriette je v noci probuzena ze spánku...
17.59 €
Velkolepý vrchol románového cyklu Porodní bába! Martin syn Thomas...
17.81 €
Grandiózní finále pětidílného eposu o době Fridricha Barbaross. Rok...
17.19 €