J. R. R. Tolkien nem csupán regényíró volt. Tudományos munkássága mellett élete főműve egy több mint 50 éven keresztül folyamatosan bővített és javított saját mitológiai rendszer, amelyet átfontak az általa kidolgozott mesterséges nyelvek. E páratlan mítoszciklus legismertebb darabjai A Gyűrűk Ura és A hobbit, illetve a posztumusz szerkesztett, A szilmarilok című gyűjtemény – amely azonban sajnos nem teljes, és nem tükrözi azt, ahogy a Professzor elképzelte a művet. Tolkien halála után fia és hagyatékának gondozója, Christopher Tolkien hozzáférhetővé kívánta tenni a mitológiai ciklus eddig nem publikált részleteit is. A több ezer oldalnyi kéziratot a keletkezés sorrendjében, a lehetőségekhez képest letisztázva, de hiányosságaikat nem titkolva adta közre, sok-sok értelmező jegyzettel. Ez alkotja a Középfölde Históriája című 12 kötetes sorozatot, amelyben Középfölde mítoszainak eleddig rejtett mélységei, soha nem látott kincsei tárulnak az olvasó elé. Középfölde formálása a legendák időbeli és földrajzi alakulását mutatja be. A legkorábbi „Szilmarilok” és a „Quenta Noldorinwa” fektetik le az alapokat, a teremtett világ egyetlen részletes leírása, az „Ambarkanta”, ábrákkal és térképekkel mutatja be, hogyan alakul a valák, tündék és emberek földje egészen Númenor pusztulásáig. Láthatjuk az első „Szilmarilok”-térképet és olvashatjuk Valinor és Beleriand legkorábbi krónikáit. Közben megismerjük Beren és Túrin mítoszának folyamatos alakulását is.