Svetová beletria Kövesd a vágyaid, bárhová vezetnek is, ne add fel soha - Phaedra Patrick

Kövesd a vágyaid, bárhová vezetnek is, ne add fel soha - Phaedra Patrick

8.81 €

Az elsőkönyves írónő csodálatos regényében egy páratlanul szerethető özvegyember a magányból kitörve és önmagát legyőzve a szerelem és az önmegismerés kalandjába vág bele, és ezzel gyökeresen megváltoztatja az életét. A hatvanéves Arthur Pepper napjai egyhangúan telnek. Hajszálpontosan reggel fél nyolckor kel, ahogy addig is, míg Miriam, a felesége élt. Ugyanazt a szürke nadrágot és mustárszínű kötött mellényt veszi fel, meglocsolja Fredericát, a páfrányát, és kimegy a kertbe. De Miriam halálának első évfordulóján megváltozik valami. Miközben a felesége holmiját rendezgeti, Arthur egy remekművű aranykarkötőt talál, aminek a létezéséről semmit sem tudott. Váratlan fordulatokban gazdag, felejthetetlen és kalandos utazása, melynek során Londonból Párizsba, majd a távoli Indiába is eljut, hogy a felesége megismerkedésük előtti titkos életére fényt derítsen, elhozza számára a reményt, és nem várt helyeken fedezi fel a gyógyulást, hogy elinduljon az önmegismerés útján. Felejthetetlen, nagy szívű és szerethető hibákkal megáldott szereplők, zseniális humor és önirónia, sodró lendületű cselekmény jellemzi ezt a nagyszerű regényt. Az Arthur Pepper különös utazása örömtelin zengi az élet kimeríthetetlen lehetőségeinek dicsőségét.

Podobné produkty

Az elsőkönyves írónő csodálatos regényében egy páratlanul szerethető...
11.31 €
Az elsőkönyves írónő csodálatos regényében...
8.81 €
Ebben a könyvben Brian Tracy megosztja velünk elveit, gondolatait...
11.62 €
Életünk egyik legnehezebb időszakát éljük...
10.02 €
Plato’s dialogues frequently cover several topics and show their...
8.16 €
Te is úgy tudtad, hogy a vámpírrá váláshoz az kell, hogy egy vérszívó...
6.79 €
Phaedo was written in the year -400 by Plato. This book is one of...
0.79 €
Příběh, jenž vás rozpláče i rozesměje. Sympatický vdovec se vydává...
13.35 €
Socrates is in prison, sentenced to die when the sun sets. In this...
8.16 €