Politológia Kommunista arcélek - József Mindszenty

Kommunista arcélek - József Mindszenty

9.17 €

Lenin, Sztálin, Hruscsov, Rákosi, Kádár: a kommunizmus hírhedt alakjai többnyire ismert figurái a 20. századi egyetemes történelemnek, ahogy a kiindulási alap, a marxi életmű is. A 20-as évektől kibontakozó véres keleti diktatúra nemcsak a szovjet rendszer sajátja volt, az eszmét szervezetten exportálták a kelet-európai országokba is a világháborút követően, amivel elérték, hogy az Elbától keletre Ázsia túlpartjáig kommunista önkényuralmak irányítottak milliókat. Felvetődik a kérdés, hogy mégis miként és hogyan, milyen terroreszközökkel érték el a látszólag teljesíthetetlen feladatot azok az bolsevisták és elvtársak, akik 1917-ben magukhoz ragadták a hatalmat a cári Oroszországban? A történelmi ív és tér elképesztő méretű volt, az eszköztár és a módszertan pedig példátlan statuálások sorából állt. Mindszenty József, aki maga is megtapasztalta a hatalom erőszakosságát, igazi ellenfele volt a kommunizmusnak és magának Rákosinak. Neve összeforrt az általános ellenállással, 1949-ben koncepciós perben életfolytig tartó fegyházra ítélték, 1955-ben végül házi őrizetbe került. 1956. november 4-én az amerikai követségen kért menedéket, ahol végül tizennégy évig tartozkodott. A majd másfél évtizedes időszakban folyamatosan dolgozott és írt, nemcsak az emlékirataival foglalkozott, hanem a hazai és nemzetközi sajtótermékek mellett a nyugati világ könyveivel is, elsősorban a korszakot érintő kiadványokkal. Sokezer oldalas kézirattári hagyatékából ezúttal a Kommunista arcélek dosszié tartalmát dolgozta fel a kiadó, melyben portrészerűen ír a kommunizmus hírhedt-ismert alakjairól, valamint az általuk kiépített rendszer sajátosságairól. Az időnként szemelvényes, máskor esszészerű jegyzetek valós és hiteles képet rajzolnak a szörnykorszakról, ugyanakkor remek képet festenek a nyugati világban kialakult illuzórikus-hitetlenkedő véleményekről is, amikor ütközteti a kozmetikázott információkat a valósággal - mind a szovjet, mind pedig a magyar vonatkozások tekintetében.

Podobné produkty

Lenin, Sztálin, Hruscsov, Rákosi, Kádár: a kommunizmus hírhedt alakjai...
9.17 €
Mindszenty József életéről, munkásságáról,...
2.5 €
Magyarországon egyetlen más egyházi személyt sem övezett akkora állami...
10.09 €
A szerzö összegyüjtötte e harminc év Mindszenty- tiszteletét kifejezö...
13.89 €
A történettudományban mára elfogadottá vált, hogy a korábban kissé...
9.17 €
Das bringt Ihnen dieses Buch: Sie unterstützen den Klimaschutz, erhalten...
7.31 €
Képzeld el, hogy haragszol a párodra, és ezt...
3.76 €
Hogyanéltek a kommunista vezetők a hétköznapokban, mik voltak a legfontosabb...
12.26 €
Kahler Frigyes jogász, történész korszakos munkásságának újabb kötetét...
11.69 €